Csizmadia Ervin: Dániától sokat tanulhatunk a magyar politikai kultúráról

Nem tartozom azok közé, akik Magyarország fejlődését kizárólag a külső minták átvételében látják. Az a véleményem, hogy bár a történelemnek állandó és kiiktathatatlan tulajdonsága, hogy a fejlettebb országok mintát szabnak a kevésbé fejlettek számára, s ez utóbbiak állandóan ki is tűzik maguk elé a felzárkózás maximáját, de ez – kivételes esetektől eltekintve – legfeljebb részlegesen sikerülhet. Ugyanez a helyzet – ha kicsit konkrétabbá tesszük a dolgot – a politikai kultúrával. A nyugat-európai politikai kultúra átöltetése örökös célja a hazai politikai elitnek, de valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy „Magyarországon nincs politikai kultúra”, ami persze képtelenség. Merthogy

politikai kultúra természetesen nálunk is van, csak nem olyan, mint a nyugat-európai.

A politikai kultúra – hogy maradjak ennél a fogalomnál – látszólag szabadon változtatható, de azért mégsem. Szokás hivatkozni például arra, hogy akár csak az elmúlt évtizedekben számos ország lépett ki abból a fejlődésmenetből, amely korábban jellemezte, és tért át új fejlődési pályára. Elég, ha csak az ázsiai ún. „kis tigrisekre” utalok, amelyek kétségkívül nagy gazdasági és modernizációs ugrást hajtottak végre, és ma joggal váltak példává számos, ugyancsak nagy ugrásban reménykedő ország számára.

Ámde ritkábban beszélünk róla, hogy a nagy ugrások hogyan következtek be. Vajon a gazdasági fejlődés módosította a politikai kultúrát? Nem feltétlen. Sőt inkább az az igaz, hogy ráépült a már hosszú idő óta létező politikai kultúrára, amelynek például a kis tigrisek esetében fontos alkotóeleme a munkakultúra. Elképzelhető persze olyan helyzet, amelyben rövid idő alatt szinte minden megváltozik, s a politikai kultúra is új jegyeket ölt, de ez a ritkább esetben. Sokkal inkább az van, hogy a politikai kultúra állandóságot mutat és túlél mindenféle politikai és társadalmi átalakulásokat.

De vajon Magyarországon milyen a politikai kultúra? Mondhatjuk-e azt, hogy az elmúlt harminc évben ez a kultúra megváltozott és a demokratikus rendszerben új jegyeket öltött magára? Ha változott, melyek ezek az új jegyek? De ha nem, miért nem változott? Számos kérdés, amelyeket a továbbiakban úgy vizsgálok meg, hogy egy, a Netflixen futó (bár 2012-es készítésű) dán politikai sorozatot veszek alapul. Ezt a sorozatot vetem össze Magyarországgal, és az összehasonlításból vonok le következtetéseket.