Nincsen több hiánycikk a koronavírus-járvány miatt, mint máskor, a gond a megnövekedett igények kiszolgálása
– állítja Feller Antal, a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat vezérigazgatója. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet szerint tavaly ilyenkor 1451, most pedig 1511 gyógyszer nincs forgalomban tartós vagy átmeneti gyártási gondok miatt. A riasztóan hosszúnak tűnő listán szereplő termékek zöme azonban helyettesíthető, a gondot a felvásárlás okozza. Aki csak tehette, három hónapra kért ellátmányt a krónikus betegségeire szedett orvosságokból.
„Készletünk van, egyszerűen nem tudunk annyi árut felpakolni az autóinkra, amennyit a gyógyszertárak most rendelnek
– nyugtatja a kedélyeket a vezérigazgató. Újabb beszerzési rohamot indíthat, hogy az eddigi rigorózus, kormányhivatal által ellenjegyzett meghatalmazást kívánó hozzáférési szabályt enyhítették, a hozzátartozók gyógyszereit is ki lehet váltani. Tartós hiány – immár hetek óta – maszkból és kézfertőtlenítőből van, ezeknek viszont a beszerzési forrásai apadtak el. A fertőtlenítő gyártását, mivel a szükséges engedélyek már megérkeztek, napokon belül megkezdi a Hungaro-Gal Kft., így a szer hamarosan hozzáférhető lesz a patikákban is – ígéri Feller.