Seres László: Rémhír, retró, retorzió

A videófelvétel tartalma és minősége is a nyolcvanas évek amatőr belügyi kisfilmjeit idézi. Hajnalban érkezett, arc nélküli nyomozók matatnak egy zilált lakásban, a konyhaasztalon műanyag kólásflakon, nagy a rendetlenség, hát persze, felforgató lakásában járunk. Rémhírterjesztő ellenforradalmár, illetve ellenzéki-ellenséges elem. A kamera szorgos, kesztyűs kezekre közelít, amint valamilyen mintát vesznek, vagy épp lefotóznak egy mobiltelefont, mögötte kis sárga táblán egy 1-es szám: igazi bűnjelet látunk ebben a Kádár-kori NCIS-ben.

A rendőrségnek komoly oka van a nyomozásra: az elkövetési magatartás az volt, hogy az illető rémhírt terjesztett,

féligazságot posztolt, pánikot keltett, illiberális miniszterelnököt diktátori színben tüntetett fel.

Megkérdőjelezte a vírussal kapcsolatos kormányzati döntéseket, tömeges megbetegedéstől félt, nagy nyilvánosság előtt, annak sérelmére, ezzel is akadályozva a vírus elleni védekezést, plusz jelentős csapást mérve a köznyugalomra.

Ónody Gomperz: A mi demokratikus zsarnokunk

Miért nincs már járvány, és miért volt eddig? Azért, mert mi így éreztük, és Orbán engedelmeskedik. Napóleon is így működött, csak neki ehhez még korona kellett és hadsereg. A kormány váratlanul engedélyezte, hogy a bűnös város lakói vidékre utazzanak.

Mindez nem véletlenül emlékeztet a szocializmus kori politikai vegzálásokra (a tekintélyelvű struktúrák intézményesítésével, a jogállami garanciák leépítésével egyetemben), úgyhogy hadd idézzek fel egy olyan minapi ügyet, ami már a nagy vihart kavart szerencsi és gyulai házkutatások után történt.

Ez ugyanis azt igazolja, hogy a pártállam egyik legfontosabb, sokszor alulértékelt jellemzője bukkant fel újra: a teljes kiszámíthatatlanság.