Intrika és pénztelenség hátráltatta a Lánchíd építését Széchenyi idejében is
7 perc
2020.07.05. 10:00
Nem ment könnyen, mire a XIX. században is átlátták, a Dunán az ideiglenes hajóhíd helyére épülő Lánchíd nem Pest és Buda, hanem az ország ügye. Hiányzott a pénz és a szakértelem is, ellendrukker pedig akadt bőven.
„Egyévi jövedelmemet adnám, ha Buda és Pest közt állandó híd létesülne” – fakadt ki Széchenyi István, amikor 1820 végén apja temetésére igyekezve az épp felszedett hajóhíd miatt nem tudott átkelni a Dunán. A hagyomány onnan datálja a Lánchíd ideájának megszületését, és úgy tekinti, mintha kizárólag a gróf fejében fordult volna meg az állandó híd ötlete. Az elkövetkező évtizedben nincs azonban nyoma annak, hogy Széchenyi foglalkozott volna az ötletével. Igaz, akadt egyéb tennivalója is, az 1825-ös Országgyűlésen megalapította például a Magyar Tudományos Akadémiát.
„A hídeszme mellett akkor kötelezte el magát végérvényesen, amikor 1827 augusztusában az országgyűlési bizottságok ülései, a tervezett lóversenyek (no és a magyar kamarai elnök, Zichy Károly szép felesége, Seilern Crescence) miatt Bécsből Pestre költözött” – jegyzi meg Holló Szilvia Andrea abban a tanulmányban, amelyben Széchenyinek a Lánchíd megvalósításában betöltött szerepét vizsgálja. Széchenyi 1832-ben nagy társaságot hívott össze, bankárokkal, mágnásokkal, ahol „Buda s Pest közti hídnak építését hazafiúi érzéssel megpendíték”, és néhány nap múlva megalakította, afféle civil szervezetként, a Hídegyletet.
Nagy ellenállás volt az állandó híd ügyében. Gróf Cziráky Antal országbíró a nemesi adómentességen rést ütő hídpénzfizetés kilátásba helyezése miatt az alkotmányt veszélyeztetőnek bélyegezte az építményt, és ebben a felsőpapság is támogatta. Az 1767-ben létesített, jégzajláskor, áradáskor szétszedett hajóhídon ugyanakkor a nemességen kívül mások is ingyenesen átkelhettek, olyannyira, hogy tán többen voltak a mentességgel bírók, mint a fizetők. Pest és Buda teljes jogú polgárainak, tisztviselőinek, azok szolgáinak sem kellett hídpénzt leróniuk, ahogy szerzetesek, apácák, katonák, az ország nagyjai és a cselédjeik is díjtalanul használhatták. Sőt prókátorok, orvosok, diákok, őrletők, koldusok sem váltottak jegyet, és a nászmenetek is ingyenesen hajthattak át rajta.
