Magyar patrióták találták ki a homoszexualitást
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
A “kultúrharc” üveghegyként választja két részre a kulturális életet. Vagyunk mi és vannak ők. Egy új kultúrpolitika azonban nem alapozható arra, hogy elődjéhez méricskéli magát. Minél hamarabb meg kell fogalmazni azokat a szakpolitikai elveket, amelyek mentén visszaállítható a kulturális élet autonómiája.
Az ellenzéknek meg kell határoznia, hogyan látja a kultúrát, milyen szerepet szán a kultúrpolitikának. Kormányra kerülve nem elégedhet meg azzal, hogy a NER alatt háttérbe szorult szereplőket kárpótolja.
Olyan intézményrendszert és finanszírozási szisztémát kell kidolgozni, amely garantálja a kultúra autonóm működését.
Ehhez az első lépés, hogy meghatározzuk a kultúra szerepét és helyét az új Magyarországon. Erre teszek a következőkben javaslatot.
Az alkotás és a kultúra fogyasztása alapvető emberi igény, az egyéni és a közösségi jólét szempontjából meghatározó szükséglet. Többet jelent a szórakozásnál, többet a minőségi kikapcsolódásnál is, hiszen a kultúra a kreativitás, a kompetenciafejlesztés és közösségépítés mozgatórugója.
A kulturális intézményrendszer (beleértve a kormányzatot és a legkisebb művelődési házakat is) elsődleges feladata nem annak előírása, milyen alkotások kaphatnak teret. Még a központi intézményrendszer sem tetszeleghet a megrendelő szerepében, nem jelentheti ki például azt, hogy több történelmi filmre lenne szükség. A hangsúly az alkotáson és a kultúrafogyasztáson kell legyen, az intézmények szerepe pedig az, hogy az alkotás és a részvétel szabadságát biztosítsák.
