Egyre több helyen kaphat többletjelentést a „Leugrok a parkba focizni egyet!” kijelentés, merthogy mind több városban süllyesztik a parkok játszótereit, sportpályáit pár méterrel az utcaszint alá. A változtatásnak nem az a célja, hogy a gyerekek nehezebben szaladjanak az autók alá, hanem a városi vízgazdálkodás javítása: ezek a terek adott esetben alkalmi víztározóként funkcionálhatnak. Magyarán: egy villámárvíz idején pár órára ebben a mélyedésben áll meg – és szivárog lassan a talajba – a hirtelen lezúdult csapadék, ahelyett, hogy az utakra, a pincékbe és a csatornákba ömlene.
Ez is egy kézenfekvő és kevésbé költséges megoldás azok közül, amivel az utóbbi években a világ számos pontján próbálkoznak, hogy elejét vegyék az olyan katasztrófahelyzeteknek, mint amilyeneket az utóbbi hetekben is láthattunk Európa több nagyvárosában, köztük Londonban. Ökológusok és várostervezők régóta hangoztatják, hogy a lebetonozott, leaszfaltozott felületeken a csapadéknak csupán öt százaléka képes a talajba szivárogni, több mint a felével a csatornarendszernek és a tűzoltószivattyúknak kell(ene) megküzdeniük. Erre pedig az „egy nap alatt egyhavi eső” korszakban egyre kisebb az esély.
Hatalmas eső esett vasárnap Londonban, több metróállomást is le kellett zárni.
