Ez a holokausztfilm nem példabeszéd a felfoghatatlan gaztettről, de a pokol mélyéig visz

A lehetetlen feladatokra is kell vállalkozókat találni. Három férfi nehéz bőrkabátban, a testükkel eggyé váló pulóverben belép egy koszlott terembe. A kezükben tartott vízzel teli vödröket lecsapják, egyikük üvegekből vegyszert szór szét, majd hozzákezdenek a megtisztíthatatlan falak sikálásához. Egyetlen szót sem szólva végzik monoton munkájukat, és akkor is némák maradnak, amikor a falrepedésből emberi hajszálak kerülnek elő: előbb egy vékony szál, majd kazalnyi csomósodott, ázott, filcesedett fonatot ráncigálnak ki a mélyedésekből, egyre többet és többet.

Aztán egyre erősebb sírást hallani.

A munkások közül a legfiatalabb, a legtapasztalatlanabb, a leginkább megrendült feltépi a lefolyónyílás fedelét, és a mélyedésből kiemel egy csodával határos módon életben maradt gyereket. A lányt az anyja az Appelplatzon hozta világra, az Éva nevet kapta, születési helye Auschwitz-Birkenau, lakcímként a Kasernenstrassét (Kaszárnya utca) jegyezték be a kartonjára.

Az Evolúció a koncentrációs tábor egyik gázkamrájában kezdődik, amikor 1945-ben az oroszok és a lengyelek megpróbálják számba venni és felfogni az ott történteket. Hét évtizeddel később egy budapesti lakásban folytatódik, és bár jelen időben, Berlinben egyelőre befejeződik, de nem kétséges, hogy nem zárul le: a történetet maga előtt fogja görgetni az élet.