Hegedűs Dániel: Németország gyorsan korrigált, Európa végre egységben léphet fel Putyin ellen
Angela Merkel kancellársága idején nem vette komolyan az Oroszország (és Kína) részéről érkező geopolitikai kihívást és fenyegetést, a mostani német koalíciós kormány viszont egy hét alatt megszabadult az elmúlt 50-70 év német külpolitikájának minden ballasztjától. Így Európa vele együtt állíthatja meg az orosz agressziót, és rettentheti el Putyint attól, hogy a konfliktust NATO- vagy EU-tagállamokra is kiterjessze. Vélemény.
A nemzetközi kapcsolatok történetében 1945 óta ritkán láthattunk olyan váratlan fordulatokat, melyek során nagyhatalmak kül- és védelempolitikai gondolkodásában rövid napok alatt 180 fokos fordulat megy végbe. Az Ukrajna elleni orosz katonai agressziót követő kevesebb mint 7 nap során ilyen mélységű stratégia irányváltás játszódott le a Németország esetében.
Miként írta felül az orosz invázió Berlin eddigi pragmatikus, elsősorban a gazdasági együttműködésre és pragmatikus előnyökre fókuszáló külpolitikáját? És milyen felelősség terheli a német politikai és gazdasági elitet korábbi Oroszország-politikájáért?
A geopolitika csipkerózsika álma
Az elmúlt bő két évtized során Németország visszatérő kritikák célpontja volt a nyugati szövetségi rendszeren belül azért, mert nem vállalt gazdasági lehetőségeihez mérten szerepet az európai biztonsági architektúra fenntartásában és a kontinenst érintő főbb biztonságpolitikai kihívások megoldásában. Bár Németország egyértelműen az európai integráció egyik motorjának bizonyult, az EU-n belüli vezető szerepe egyáltalán nem járt együtt jelentősen nagyobb nemzetközi felelősségvállalásra irányuló ambíciókkal.
A német külpolitikát 1990-et követően három alapvető célkitűzés határozta meg: az ország exportjának és gazdasági, geoökonómiai célkitűzéseinek előmozdítása, a multilaterális intézményeken és jogi szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme, valamint az ország egyedülálló történelmi felelősségének elismerése. Ez utóbbival szoros összhangban állt egyfajta pacifista politikaszemlélet és a kelet-közép- illetve kelet-európai országokkal kapcsolatban tanúsított fokozott politikai érzékenység és önmegtartóztatás; például Magyarországgal és Lengyelországgal szemben is az Európai Unión belüli jogállamisági vitában.