A szeszkazánból kicsap a lángész – 100 éve halt meg Jaroslav Hašek
13 perc
2023.01.03. 17:30
Száz évvel ezelőtt, 1923. január 3-án ért véget a világirodalom egyik legnagyobb szatirikusának rövid, züllött, zűrzavaros, törvénytelen és majd minden politikai áramlatba belesodródó élete. Tagadta az egész létező világot úgy, ahogy van. Ezért is csapódott oda ama világ mindenféle ellenzékéhez, hogy aztán azokban is csalódjék. Nem maradt más, mint az ital, a szex és az írás, majd halálos betegen a diktálás. Don Quijote, Gulliver és Švejk a világparódiák szentháromsága. Švejk minden kalandja azt igazolja, hogy a kor világrendjének – törvényeinek és önképének – legnaivabb elfogadása egyenlő annak legradikálisabb tagadásával.
Jaroslav Hašek Prágában született 1883. április 30-án. Családja és gyerekkora nem predesztinálta őt békés és normális életre. A Habsburg-ellenes (a dualizmus korában már osztrák–magyar-ellenes) cseh nemzeti érzelmek uralkodtak a Hašek családban. Frantisek Hašek, a nagypapa 1848-ban ott ült a forradalmi osztrák parlament morvaországi gyülekezetében, részt vett a forradalmi alkotmány megalkotásában, harcolt a prágai barikádokon és állítólag az anarchista-szocialista Bakunyinnal is együttműködött 1849-ben.
Mindenesetre az a meggyőződés volt Hašek családi öröksége, hogy a Habsburg-birodalom a létező világok legrosszabbika. Azon kívül van a szabadság és főleg a cseh szabadság világa, azt a szabadságot pedig a szláv testvérek alkotta egyetlen erős birodalom, Oroszország hozhatja el.
Apja szerencsétlen flótás volt; vallási fanatikus, aki elakadt az értelmiségi létbe vezető úton. Segédtanítóként tengődött, majd a pedagógiai pályáról lesodródván rosszul fizetett tintakukac lett egy banknál. Szerette volna persze, ha a fia többre viszi. Be is íratta a gyerekét egy elég jó gimnáziumba, de hát korán a sírba vitte őt az ital, akárcsak a fiait, az írót és öccsét, Bohuslavot, akit Jaroslav utált és bántott, ahogy tudott, amikor kicsi volt, később viszont igen összetartó kettőst alkottak. Együtt csavarogták be, jelentős részben gyalog a Monarchiát, Szlovákiától Magyarországon át Galíciáig.
Az özvegy és három gyermeke nyomorban élt. Nem győztek menekülni a lakbér elől. Tizenötször költözködtek. A kiskamasz Jaroslavot egy Němeček nevű kiöregedett tengerész vezette be a rosszba, a rosszhírű kocsmák világába, ő nevelte rá az alkoholra részben azon a pénzen, amit Jaroslav otthonról lopott. Direkt a fiú szeme láttára szeretkezett a barátnőjével, hogy lássa a gyerek, hogy megy ez. Nagy trauma volt ez Jaroslav számára. Olyan undort érzett, amely saját szavai szerint „megmérgezte egész életét”.
Sokáig rá sem tudott nézni a nőkre és később is félt tőlük. Egyes feltevések szerint homoszexuális késztetések is eredtek ebből az élményből. Az azért tény, hogy sok nő megfordult Hašek életében és ágyában. (A Világirodalmi arcképcsarnok szerint: „Szüntelenül váltogatta a szeretőit. A gondok közt gyötrődő szegényebb polgárasszonyok is szívesen fogadták kellemes-szellemes szavait, és a tőle kapható kalandos kiruccanásokat az egyhangúságból a szerelmi szenzációk körébe, akárcsak az utcák és kocsmák leányai, akik társadalmi felemelkedést éreztek a meghökkentően okos fiatalember ágyában.”)