Hogyan lett Matolcsy pártfogoltjából a fő ellensége Nagy Márton?

8 perc

2024.03.01. 11:35

2024.03.07. 13:43

Az immár nemzetgazdasági miniszter hosszú utat járt be, a buktatókról keveset beszél. A kezdeteket mindenesetre ismerjük: két vizionárius egyszer kezet fogott a Magyar Nemzeti Bank képzeletbeli tornyában, de ez az előremutató viszony megtört, és akár gazdasági károkhoz is vezethet, hogy a két fél nem működik együtt.

Matolcsy György jegybankelnöknek keresetlen szavai akadnak Nagy Márton gazdasági miniszter iránt, mint az csütörtökön kiderült a BÉT egy rendezvényén. A korábbi nemzetgazdasági miniszter ugyanezt a titulust jelenleg viselő utódjáról azt mondta:

Ki kellett tennünk a jegybankból Nagy Mártont, mert ahogy a miniszterelnöknek elmondtam, jelentős szakmai hibákat vétett, elfogadhatatlan volt a vezetési stílusa, és a jegybank érdekeivel ellentétes működést is mutatott.

Ezzel lényegében először ismerte el, hogy amikor 2020 májusában Nagy hirtelen és látszólag minden előzmény nélkül, „más fontos vezetői megbízatásra” hivatkozva távozott a jegybank alelnöki posztjáról, akkor valójában ő távolította el onnan, és azt is, hogy ezt Orbán Viktor miniszterelnöknek is megindokolta.

Nagyot a kijelentés után az ATV találta meg, ő annyit mondott lényegében, hogy most sokkal jobb főnöke van.

Orbán Viktor reagált Matolcsy megszólalására: A jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök az MNB és a kormány legfrissebb csörtéjét követően szólalt meg.

A jegybankban nőtt fel

Nagy a kereskedelmi szektorból indult, az ING-nek volt a szakértője pályája kezdetén. A Magyar Nemzeti Banknál elemzőként indította pályáját, először kisebb szintű beosztásokban, innét jutott el az alelnöki szintre. Bár 2002-től dolgozott az intézménynél, az ő ideje igazán Matolcsy 2013-as kinevezése után jött el: igazgatóként, majd alelnökként, a Monetáris Tanács döntéshozójaként leginkább rá figyelt a piac.

Részt vett a növekedési hitelprogram megalkotásában, amellyel a banki pénzt igyekezett a jegybank likviditásként kiszorítani a pangó piacra, csökkentve saját mérlegét és adósságát, egyben segítve a hitelezés dinamikáját, ezzel pedig támogatva a gazdasági növekedést, ami a jegybank kiegészítő mandátuma az árstabilitás fenntartása mellett. Számos más kamatcsereeszközhöz is köze van Nagynak, aminek nem látványos, de érzékelhető súlya van.

Nagy egyben a tőzsde vezetőjeként igyekezett létrehozni egy sokkal erősebb tőkepiacot, de ő bábáskodott az MKB Bank finoman szólva ellentmondásos szanálása fölött, és meghatározó figurája volt a devizahitelek forintosításának is 2014 őszén. Utóbbi sok háztartás helyzetét javította, mások évekig tüntettek. Mellesleg több ezer milliárd forintos tételt vert le így a bankszektoron a jegybank.