Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Minden kapcsolat az egymás iránti nyitottságból, elfogadásból, megértésből indul ki, és szerencsés esetben – áthaladva a párkapcsolatok fejlődési ciklusain – ebben is jut nyugvópontra. A folyamat során az egyéni és a párkapcsolati fejlődés együtt halad, hatnak egymásra, erősítik vagy hátráltatják egymást.
Amikor elképzeljük, mit jelent számunkra a vágyott, elégedettséget és örömöt adó párkapcsolat, minden bizonnyal felsoroljuk a harmóniát, a biztonságot, az elismerést és más hasonló pozitív érzéseket. Viszonylag kevesen említenénk azonban a párkapcsolat küzdelmes, problémákkal, nehézségekkel teli, veszekedős oldalát. Még kevesebben gondolnánk, hogy ez utóbbiak nélkül szinte nem is működne, legalábbis fejlődésmentes lenne a kapcsolatunk. Pedig egyénileg mindannyian ismerjük azt a feltöltő érzést, amikor sikerrel megoldunk egy problémát. Örömteli, boldog pillanataink ezek, mégsem feltétlenül jut eszünkbe, hogy egy kapcsolatnak ugyanilyen sokat tud adni egy konfliktus feloldása.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.