Metz Rudolf: Magyar Péter a kollektív Rorschach-teszt
A Magyar Péter-jelenségnek két üzenete van számunkra, írja vezetéskutató szerzőnk. Egyrészt, nem tudjuk érzelemmentesen, objektív módon leírni politikusainkat. Másfelől, éppen ezért a politikai küzdelem nem az elmékért, hanem a szívekért folyik. Vélemény.
Az elmúlt hónapokban Magyar Pétert számtalan jelzővel, leírással és diagnózissal illették politikusok, véleményformálók, elemzők és persze a szimpatizánsai. Egyesek szemében ő egy politikai megváltó és karizmatikus népi hős, míg mások számára egy közösségét, (politikai) családját eláruló, feminin, narcisztikus pszichopata.
Ezek között az értékelések között nehéz és nem is kell igazságot tennünk. De különösen veszélyes, ha hallgatunk a tudomány vagy a szakértelem mögé bújva kormányközeli pszichológusokra és párkapcsolati tanácsadókra, akik olyan mentális kórképet rajzolnak fel, vagy legalábbis sugalmaznak, amiből fakadóan a szóban forgó vezető alkalmassága kérdőjeleződik meg. Ez nemcsak etikai normákba (Goldwater-szabály) ütközik, de lehetetlen is közvetlen információk hiányában.
A politikai vezetőkhöz fűződő viszonyunkat a legkönnyebben a Rorschach-teszt analógiájával írhatjuk le, ahogy azt rajtam kívül többen is már megtették: mindenki azt lát beléjük, amit csak akar vagy tud. Nincs jó vagy rossz válasz. Csak az biztos, hogy amit meglátunk a tintafoltokban, többet árul el rólunk, mint magáról a vezetőről. A hirtelen berobbanó politikai vezetők esetében ez még erősebben megjelenik, és sokszor szélsőséges érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk. Miért reagál a magyar társadalom ilyen szélsőségekbe hajló módon Magyar Péter személyére és politikai színre lépésére? Miben más és újszerű e tekintetből a Magyar Péter-jelenség?