Magyargyűlölő-e az, aki nem az egzotikus, múzeumba gondolt Erdélyről beszél?

„Tényleg nem a ruha teszi az embert. De ebben a székely viseletben azt érzem, van kivétel. Ezt a csodálatos székely ruhát csak méltósággal lehet viselni. Nem egyszerűen öltöztet, hanem tartást ad.

Bele van varrva, öltve a múltunk, a történelmünk, a népdalaink, a hagyományaink, a kulturális értékeink.

Szentegyházán, Székelyudvarhely és Csíkszereda között félúton, azt is mondják, a székely viselet a helytállás jelképe is. Számomra viselet a léleknek is. Ezerszeresen feltölt ebben a csendességemben. A falon a kolozsvári születésű Kádár Tibor szárnyas oltára. A festőművészről is megemlékeztem…” A fenti szöveget Miklósa Erika írta 2022. augusztus 15-én, s a művésznő furcsa nyilatkozatáról jutott eszembe, melyet Rost Andrea kapcsán tett.

Most azonban másról szeretnék írni: Erdély egzotikum-együtthatójáról. Gondolom, a régió nagysága járult ehhez hozzá elsősorban, hiszen a Felvidék, a Vajdaság vagy Kárpátalja is más, mint Magyarország, ott is másként beszélnek, az ott élő emberek problémái is mások, mint azoké, akik Szegeden vagy Kőszegen élnek, Erdély viszont már történelmi különállása miatt is egzotikusabbnak számít.

Ez nem feltétlenül tesz jót neki.