A konzervatív párt hatalmas pofont, a Munkáspárt óriási felelősséget kapott a brit választóktól

Az éppen példátlan politikai viharral küzdő Egyesült Államokból nemcsak azért nézhetnek irigykedve Nagy-Britanniára, mert annak az ország vezetésére pályázó két politikusa a tévévitájában érdemi kérdésekkel, felkészülten foglalkozott, a szavazók számára világossá téve az alternatívát arról, miként képzelik el a jövőt. Hanem azért is, mert egy sorsfordító választás után a hatalomátadás nem hónapokig tart – vitákkal és sárdobálással –, hanem órák alatt lezajlik. A költöztetők megjelennek a vereségét bocsánatkéréssel övezve azonnal elismerő konzervatív Rishi Sunaknak a londoni Downing Street 10-ben található miniszterelnöki rezidenciáján, ahová rögvest beköltözhet az új kormányfő, a III. Károly király által máris kinevezett munkáspárti Keir Starmer. A hatalomátadás azonnali, zökkenőmentes és civilizált.

Öt év sem telt el azóta, hogy a Munkáspárt csaknem egy évszázada a legrosszabb választási eredményét érte el. Az akkor Boris Johnson vezette toryk pedig a szavazatokból való részesedésüket tekintve a legnagyobbat nyerték azóta, hogy 1979-ben Margaret Thatcher vezetésével elindult Nagy-Britannia konzervatív fordulata.

Úgy tűnt, a 2016-ban megszavazott Brexit végrehajtásának ígéretével fölényes győzelmet arató Johnson hosszú éveket tölt majd a hatalomban, a Munkáspártnak pedig fájdalmas folyamatban kell újraépítenie magát. A csütörtöki választáson viszont a konzervatívok történetükben a legkevesebb mandátumot szerezték az alsóházban – az eddigi mélypont az 1906-os 156 képviselő volt –, a Munkáspárt pedig hajszál híján akkora diadalt aratott, mint amikor 1997-ben, szintén korszakhatárt jelentve kisöpörték a hatalomból a már Thatcher nélküli konzervatívokat. Hogy ez így esett, arra magyarázat a két pártban és a társadalomban öt év alatt lezajlott változások láncolata.