Már tíz évvel ezelőtt is bántalmazhattak gyerekeket a nagykanizsai óvodában

Egy 16 éves fiú mindennapos megaláztatásokról és erőszakról számolt be az Eduline-nak.

  • HVG HVG
Már tíz évvel ezelőtt is bántalmazhattak gyerekeket a nagykanizsai óvodában

A hónap elején elsőként az RTL számolt be arról, hogy egy nagykanizsai óvodában az intézményvezető pofozta, kilökte a gyerekeket a folyosóra. A szülők beszámolója után vizsgálat indult, amely egy esetben elfogadhatatlan óvodapedagógusi magatartást, egy esetben pedig óvodavezetői ügykezelési hibát tárt fel – az utóbbi miatt írásbeli figyelmeztetést kapott az érintett munkatárs. A pedagógust a további vizsgálatok idejére felfüggesztették a munkavégzés alól – adott hírt erről néhány napja a Piarista Rend Magyar Tartománya, az intézmény fenntartója. A rendőrség is nyomozást indított az ügyben.

Az Eduline-nak most egy olyan fiatal nyilatkozott, aki állítja: már a 2010-es évek elején is bántotta őt és más gyerekeket az óvodavezető.

„Az én időmben a félelem, az erőszak és a megaláztatás a mindennapok része volt” – mondta a lapnak a 16 éves fiú, aki 4 éves korától kezdve körülbelül másfél évig járt az érintett óvodába. Elmondása szerint előfordult olyan, hogy a pedagógus erőszakkal tömte a szájukba az ételt azoknak a gyerekeknek, akik azt nem szerették, vagy egyszerűen nem tudták befejezni az étkezést. De volt olyan is, hogy a szerinte nem jól viselkedő gyerekeket külön szobába vitte és ott bántalmazta – mondta a fiú, aki emlékszik arra, hogy egy ilyen esetnél az óvónő percekig verte őt, és még akkor sem állt le, amikor a kisgyerek bocsánatért könyörgött.  

A fiú visszaemlékezése alapján a büntetés egyfajta rituálé volt az óvodában: aki valami rosszat csinált, annak a csoport előtt, a kör közepén állva kellett bocsánatot kérnie, miközben a pedagógusok hülyének, deviánsnak, idiótának nevezték a gyerekeket, és ebben ne csak a szóban forgó óvodavezető vett részt, hanem a csoportért felelős óvónő is – állítja a fiatal.

A lap megkeresésére a Piarista Tartományfőnökség megírta, hogy a hétfői nap folyamán kaptak bejelentést 18 év alatti fiataltól, ami előtt nem volt tudomásuk a most jelentett esetről, a bejelentés nyomán azonban a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa (BITT) megkezdte a kapcsolatfelvételt az ügy kivizsgálásához, amelyhez ebben az esetben szülői beleegyezés szükséges. Hozzátették: a bejelentést továbbították a vizsgálatot végző hatóságok felé is.

Bocsánatot kért a piarista rend a nagykanizsai óvodai bántalmazás miatt

Egy nagykanizsai egyházi óvodában a szülők szerint az egyik pedagógus szigorú büntetéseket alkalmazott, volt, hogy megpofozta a gyerekeket.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Fazekas István