Jávor Benedek: Moszkvához bilincseli magát energiapolitikájával a kormány, pedig olcsóbb is lenne a megújulókra építeni

Magyarország jelenleg nem rendelkezik hihető, életszerű és következetes energiastratégiával, a kormányzat önellentmondásos, életszerűtlen és orosz energetikai függést eredményező tervei nem alkalmasak a magyar energetika jövőjének felvázolására. Ebben a helyzetben óriási igény mutatkozik a valósággal kalkuláló, megvalósítható és korszerű energiapolitikai alternatívák megfogalmazására.

A Megújuló Magyarországért Alapítvány megbízásából szakértői csapatunk a magyar villamosenergia-piac 2050-ig előre tekintő lehetséges alternatíváit vizsgálta meg, a költségigény, az áramárakra gyakorolt várható hatások, a finanszírozás lehetőségei és a technológiai-infrastrukturális feltételek szempontjából.

Modelljeink egyértelműen a 100 százalékban megújuló energiatermelésre támaszkodó szcenáriót mutatták a legelőnyösebbnek, mind a várható árak és költségek, mind a finanszírozási lehetőségek, mind pedig a geopolitikai és környezeti megfontolások szempontjából. Ehhez képest a megújulókat atomenergiával kombináló opció drágábban, jóval magasabb közpénzigénnyel és orosz energiafüggést eredményező módon valósítható csak meg, a megújulók és az atom mellett a gázt is a rendszerbe integráló verzió pedig még rosszabb feltételeket kínál minden szempontból.

Következtetésünk egyértelmű:

az ország érdeke a tisztán megújuló termelés irányába való, következetes, kiszámítható lépésekben történő elmozdulás, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok és szabályozási együttműködések erősítése egy versenyképes, biztonságos és fenntartható energiarendszer kialakítása érdekében.

Minden ezzel ellentétes lépés szakmai (energetikai, geopolitikai, szociális, gazdasági, környezeti) szempontból káros, kizárólag politikai érvekkel (pl. az Oroszországgal való szorosabb kapcsolat megteremtésének igénye) támasztható alá.

Zűrzavaros magyar energiapolitika

A magyar energiapolitika súlyosan zavaros állapotban van. A kormány hivatalos terveinek megvalósíthatóságában már a kormányzaton belül sem igazán hisznek, a különböző dokumentumok és nyilatkozatok ellentmondásos, egymást kizáró terveket tartalmaznak. A politikai kormányzat szent tehenének, Paks II.-nek megépülése teljesen bizonytalanná vált, a szakmai kormányzat, minisztériumi szinteken kétségbeesetten keresi az orosz atomerőmű alternatíváit. Ezek megtalálásában azonban a legfelső politikai szint, amely fenntartja magának a hazai energiapolitika irányító szerepét, kitartó akadályt jelent.

Mindeközben a kommunikációs térben ugyan úgy tűnhet, hogy az energetikai döntések irányítója és kezdeményezője a kormányzat, a valóság nagyon másképp fest. Állami szerepvállalással 25 éve nem épült jelentős villamosenergia-termelő kapacitás Magyarországon, az elmúlt negyedszázadban létesült új egységek létrejötte nagy energiacégeknek (pl. az EON 2011-ben átadott gönyűi gázturbinás erőműve), vagy lakossági beruházásoknak, illetve kis-közepes vállalatok befektetéseinek köszönhetőek (mint az elmúlt években létesült mintegy 6 000 MW-nyi napelemkapacitás).

A valóságban zajló folyamatok ráadásul jó eséllyel ki is zárják a politikai kommunikációban szereplő terveket: a 2030-ig várhatóan (és a kormány által is előrejelzett módon) megvalósuló 12 000 MW napelem kapacitás egy verőfényes nyári napon az ország tényleges áramigényét meghaladó termelést jelent, ami kiszorítja a rendszerből a zsinóráram termelésére képes többi erőművet, köztük az akkor még biztosan működő, és további élettartamhosszabbítást remélő Paks I.-et, illetve a megvalósulása esetén a 2030-as évek közepére termelésbe álló Paks II.-t. Amelyek viszont nem képesek ilyen rugalmas, menetrendkövető termelésre.

A kormány energetikai elképzelései nyilvánvalóan önellentmondásosak, egyes elemei kölcsönösen kizárják egymást, az pedig, hogy az egymásnak feszülő álláspontok közül melyik győz majd, nem energetikai, hanem politikai kérdés.