Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ha bárki bármit letölthet a netről, mi értelme van vesződni a kalligrafikus írással? A kolozsvári műfordító, akinek szenvedélye lett a művészi kézírás, meggyőző választ ad a kérdésre. Szeretettel külföldről rovatunk ezúttal Erdélyből jelentkezik.
Elkezdtek érdekelni a szenvedélyek – talán azért is, mert én ritkán tartottam ki valami mellett. Jártam focizni, cselgáncsozni, gyűjtöttem bélyeget és cigarettásdobozt, de egyikből sem lett gálickő, ahogy a nagyszüleim mondták. Annál inkább meglepődtem, amikor megláttam a közösségi hálón Csűrös Réka kolozsvári műfordító kalligrafikus írását.
Réka fölöttem járt a Brassai Sámuel (akkor még, 1989 előtt) Ipari Líceumba, édesanyjánál, Kovács Katalin magyartanárnőnél tartottuk néhányan a pedagógiai gyakorlatunkat.
Ő viszont édesanyja hatására kezdett a kalligráfia iránt érdeklődni. A nyelvemlékekről – az Ómagyar Mária-siralomról, a Tihanyi alapítólevélről („Feheruarra meneh hadu utu rea”) szóló történetek annyira kíváncsivá tették, hogy amikor eljutott Pannonhalmára, és kézbe vehette Uros apát íródeákjának gyönyörű iratait, teljesen torkára forrt a szó.
A szenvedély kezdete tehát a gyerekkorba nyúlik vissza, Réka mégis csak hét éve, már negyvenesként kezdett el a kalligráfiával alaposan foglalkozni. YouTube-videókkal kezdte, ám azok, bár hasznosak, nem haladnak lépésről lépésre, ezért korlátozottan tudnak csak segíteni.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.