Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Azt gondolhatnánk, hogy az odafigyelésből sosem lehet elég a párkapcsolatban. Pedig a túl sok ugyanúgy eltávolíthat, mint a túl kevés.
Egy bimbózó kapcsolatban a szeretett személy a figyelmünk fókuszában van. A szerelem betölti a lelkünket, szinte másra sem tudunk gondolni, csak rá. Nagy jelentősége van kedvesünk minden szavának, kívánságának, mert szeretnénk közelebb kerülni hozzá, mélyen megismerni és boldoggá tenni őt.
Mégis jellemző ilyenkor a pszichés kimerültség. Nem véletlenül, ugyanis komoly mentális energiát szentelünk az értő figyelemre, ami a kötődést elmélyíti. A kapcsolatunk alappilléreit építjük, a bizalmat, a tiszta kommunikációt, az intimitást. Nem szeretnénk hibázni. Amikor osztatlan figyelmet kapunk, szeretettnek, fontosnak érezzük magunkat. Ennek hiánya érzelmi elhidegüléshez vezet. Viszont a folyamatos csüggés a párunkon énhatárainak megsértésévé is válhat.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.