Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Ha az acélgyártásban a koksz, az olaj, a földgáz és a szén helyett olyan szénhidrogénmentes energiát használhatnak, amely – az elektromos kemencék mai működésétől eltérően – helyben termelhető és bármikor rendelkezésre áll, akkor ez a változás a technológiai fontosságát tekintve felérhet akár a kerék feltalálásával is. Az acélgyártás ugyanis – az áramtermelés és a közlekedés után – a harmadik legszennyezőbb iparág a Földön. A nagyolvasztó kemencék jelentős mennyiségű szenet, olajat vagy földgázt használnak a megfelelő kémiai reakciók elindításához szükséges magas hőmérséklet eléréséhez, emiatt ez a szektor felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 9 százalékáért.

A világ jelenleg évi kétmilliárd tonnás acéltermelése várhatóan dinamikusan tovább nő. A kereslet ugrásszerű emelkedése akár 2050-ig is eltarthat – állítja a globális fém- és bányaipari elemzésekre, valamint tanácsadásra szakosodott, londoni központú CRU. A think tank elemzői szerint a ma is meglévő regionális protekcionizmus mellett az európai hatásra terjedő szén-dioxid-árazási és -kereskedelmi rendszerek alapjaiban befolyásolják az acélipar fejlődését. Ez azzal jár, hogy a termelési ár és a volumen mellett az egyre szigorúbb kibocsátási korlátozásokon is múlik a piaci szereplők sikeressége.

A CRU augusztusi jelentése szerint a világ számos országában (Egyesült Királyság, Szerbia, Törökország, Ausztrália, Kína) vágtak bele a kormányok ilyen rendszerek kialakításba, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsenek és védjék a hazai termelőket.