„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

7 perc

2025.02.11. 12:00

2025.02.11. 13:15

Szükség volt arra, hogy gyorsan, arányosan és rugalmasan lépjünk fel a magyarországi válságkezelés során – mondja John Lipsky, aki az IMF első vezérigazgató-helyetteseként a 2008-as pénzügyi válság megfékezésének egyik főszereplője volt.

Ön 2008. október 9-én kapott egy váratlan telefonhívást Magyarországról. Emlékszik, mi volt a lényege?

Az, hogy beütött a baj. Magyarország a pénzügyi válság egyik esélyes jelöltje volt: a pénzügyi mérlegek egyensúlyhiányt mutattak, Gyurcsány Ferenc pedig a 2006-os választások után egy belső rendezvényen azt mondta, hogy hazudtak, és ez később kitudódott. Ezzel elismerte, hogy az ő politikája volt a bajok forrása.

A jelzálogpiaci válság az USA-ból indult ki, gyorsan globálissá vált, és három héttel a Lehman Brothers csődje után elérte a magyar gazdaságot, ahol befagyott az állampapírpiac, zuhantak a részvények, leértékelődött a forint. Sejtették, hogy a válság ilyen gyorsan terjed?

Számomra a krízis nem a Lehman Brothers csődjével kezdődött, hanem már 2007 augusztusában, amikor az USA egyik legnagyobb befektetési bankja, a Bear Stearns bedőlt. Akkor azt hittük, hogy magának okozta a bajt. De néhány nappal később a BNP Paribas átmenetileg felfüggesztette több alap visszafizetését, leállította az eszközök jegyzését. Magyarán azt mondta az ügyfeleknek, hogy a jelzálogpiaci értékpapírok körüli kockázatok miatt nem tudják reálisan megállapítani, hogy azok mennyit érnek – azaz a bank elveszítette az ellenőrzést az eszközei felett, és magára vállalta a kockázatot, hogy megkímélje az ügyfeleit.

A világ nagy pénzintézeteit tömörítő és a stabilitás felett őrködő, befolyásos Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) elnöke, Charles Dallara 2008. október közepén Magyarországra utazott, és azt fejtegette, hogy a fejlett országok bankjait az állam szükség esetén kisegíti, de a felzárkózó országokban ez a feladat a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) hárul. Mikor döbbentek rá, hogy ezt a terhet magukra kell vállalniuk?

Felkészültünk rá, hogy a válság nagy eséllyel eléri Kelet-Európát, és ha ez megtörténik, azonnal akcióba lépünk.

Magyarország az önt riasztó telefonhívás után hat héttel 13,8 milliárd euró hitelt kapott az IMF-től, és ebből 4,9 milliárdot azonnal felhasználhatott. Ilyen gyors döntés korábban elképzelhetetlen lett volna. Mi változott meg?