Balla István: Nagy büdös egyes Sanyikának – hibát fednek el hibával a rendőrminiszter újabb reformjai

Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) címmel egész kötetet szentelt az önigazolás, önámítás mechanizmusainak a közismert amerikai szociálpszichológus, Elliot Aronson és Carol Travis. Ezek a folyamatok nagyon ismerősek, és időnként kifejezetten fájdalmas eredményre vezetnek az egyes emberek életében is, a gazdasági és főleg a politikai életben pedig akár cégek vagy egész társadalmak szenvedhetik meg, ha egy döntéshozó ilyen negatív spirálba kergeti magát.

„Amikor döntéseket hozunk, érdemes megkérdezni önmagunktól, valóban ez a legésszerűbb, amit teszünk, vagy pedig csak a korábbi döntésünk nyomán hozzuk ezt az újabb döntést, annak igazolására” – magyarázta a kötet 2010-es magyarországi bemutatóján Aronson.

Szép példákat adhatna a kötet újra kiadásához a 2022 óta rendőrminiszterrel irányított magyar oktatásvezetés is.

Az igazság kedvéért gyorsan hozzá kell tenni, hogy a korábbi időszakokból sem kellene sokáig keresgélni a saját hibáit újabbakkal elfedni igyekvő és ettől még rosszabb helyzetet előidéző gyakorlatra, mondhatni ez a politikusok munkaköri kötelessége, de most ne menjünk ilyen messzire.

Ugyanis kétszer is lemodellezte a fenti aronsoni tételt a Pintér-tárca, amikor először az óvodákat, majd az iskolákat érintő legújabb intézkedéseiről derültek ki részletek szerdán.

A magyar óvoda mindig is a közoktatási rendszer leginkább korszerűen, rugalmasan működő eleme volt, valószínűleg épp annak köszönhetően, hogy e területtel kevéssé foglalkozott a politika. Itt nem lehetett látványos ideológiai térhódítást végrehajtani, senki nem akart az Óvodai Nevelés Alapprogramja buherálásával szavazatokat szerezni (még államosítani sem akarták ezeket az intézményeket). Mondjuk, nehezen is képzelhető el, hogy választói tömegeket lehetne nyerni egy-egy kötelezően előírt mondókával vagy sorjátékkal. Ezért az óvodák életének kialakítását nagyon sokáig az óvodapedagógusok szakértelmére bízták.

A baljós jelek akkor kezdtek el gyülekezni, amikor Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fülkeforradalom utáni években, a köznevelési törvény részeként minden hároméves gyereknek kötelezően előírta az óvodába járást. Azoknak is, akiknek az édesanyjuk otthon volt, és esetleg ő tudta és akarta volna otthon nevelni a gyerekét.

Ennek indoka egyébként valós volt, mert minél korábban kerül egy hátrányos helyzetű gyerek közösségbe, értő felügyelet alá, annál kevésbé súlyosbodik a leszakadása. A probléma itt leginkább a férőhelyek hiányával volt, ráadásul pont a leghátrányosabb régiókban.

Túry Gergely

2019-ben aztán újabb beavatkozás történt az óvodák szakszerű működésébe, amikor egy csapásra megszüntették a rugalmas iskolakezdést. Aki adott év augusztus 31-éig betöltötte a hatodik életévét, annak onnantól kötelező volt iskolába mennie. Akkor is, ha iskolaérett volt, akkor is, ha nem. (Az esetleges egyéves halasztásról nem a szülők és az óvoda vezetői döntenek azóta, hanem külön kérelemre az Oktatási Hivatal.) Hogy melyik gyerek érett az iskolára, azt viszont épp az óvónők tudnák eldönteni, ők ismerik a gyereket, nekik van erre kidolgozott rendszerük és képesítésük. Van olyan hatéves, aki alig várja, hogy iskolába kerüljön, mert ha ott marad még egy évet az oviban, csak unatkozni fog, ahelyett, hogy a tudásszomját oltaná az iskolában. És van olyan, aki egyszerűen még testileg-lelkileg nem érett arra, hogy iskolába lépjen.

A kormány viszont úgy gondolta, hogy egy fővárosi hivatalnok jobban el tudja dönteni, mi a jó a borsodi vagy baranyai Lacikának, mint Lacika óvó nénije.

E nem átgondolt intézkedések azt eredményezték, hogy mára tömegesen kerülnek iskolai követelményeket teljesíteni nem tudó gyerekek az első osztályokba, sokan nem is tudják azt elvégezni. A hibát könnyen lehetne orvosolni.