A Városligeti fasor két múzeummal gazdagodik: a Kőrössy-villában már látogatható a tulajdonos Zsolnay-gyűjteménye, a szomszédos telken, Klösz György fotográfus egykori villáját pedig Fotográfiai Múzeummá alakítják át.
Hiába halmoztak fel többen is elképzelhetetlen vagyonokat a rendszerváltás után, és születtek a műtárgypiac létrejöttével komoly műgyűjtemények, egyelőre többnyire láthatatlanok, és tulajdonosaik nem követik a nagy elődök, mint Ráth György vagy Hopp Ferenc példáját, akiknek villája ma múzeum. Kevesek sajátja ugyanis, hogy a gazdagságukat megosszák a közzel, ahogy a társadalom is bizalmatlan a kultúraközvetítői szerepbe kerülő (új)gazdagokkal szemben. Nem alaptalanul. Hol van már Kovács Gábornak, a Kogart alapítójának állami támogatással épített kortárs gyűjteménye? A délkelet-ázsiai tárgyakból „aranymúzeumot” nyitó Zelnik Istvánról pedig kiderült, hogy szélhámos volt.
Szabó András üzletember elegánsan, kevés felhajtással és ígérgetéssel lépett színre, amikor nemrégiben megnyitotta a Városligeti fasorban található ResoArt Villának nevezett egykori Kőrössy-villát, benne Zsolnay-gyűjteményével. A szocializmusban befutott, majd a privatizációból meggazdagodott mérnök (lásd alább Mindig megtalálja című keretes írásunkat) némi irigységgel csodálta első felesége szüleinek Zsolnay-porcelánokkal teli polgári otthonát, és elhatározta, ő is teremt ilyet magának. A Városligeti fasorban álló Kőrössy-villát és a szomszédos Klösz-villát 1996-ban szerezte meg. A kormány a Duna Televíziónak keresett székházat, és Szabó felajánlotta a tulajdonában lévő Nikex Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat központját, cserébe pedig a két villát kérte. Ezekben rendezte be cége, a Resonator főhadiszállását, a közös kertet gyűjteménye bronzszobrai díszítik.
A fasor legszebb villáját 1899-ben Kőrössy Albert Kálmán a saját családjának tervezte. Ez volt az első jelentős szecessziós épülete, és sokak szerint fő műve is egyben. Gazdag zsidó kereskedő- és bankárcsaládból származott, megrendelői körének egy része a felső tízezerből került ki. Sikeres építész volt, nevéhez fűződik a Hungária körúti Tündérpalota és a mai Kölcsey Ferenc Gimnázium épülete is. Az 1910-es évek végére mégis felhagyott az önálló tervezéssel. Építési vállalkozóként, bankok igazgatósági tagjaként és részvényeseként a főváros egyik leggazdagabb embere volt, idejének jó részét Temesvár melletti birtokán töltötte, ahol 1919-ben rövid időre letartóztatták.
Közben budapesti villájában hadikórházat rendezett be saját költségén, majd azt kiutalták egy tüzértisztnek, aki eladogatta személyes tárgyait. A második világháború után internálták, 1955-ben tüdőrákban halt meg. A Németvölgyi temetőben volt az ideiglenes nyughelye, ám amikor a sírkertet felszámolták, családja már rég Mexikóban élt, ezért nem akadt hozzátartozó, aki az áthelyezést kérvényezte volna a családi kriptába, így az építész sírhelye eltűnt.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
