Nem minden bitcoin, ami fénylik

A csúcsokat döntő arany felértékelődésén persze senki nem lepődik meg, aki nem egy kő alatt élt az elmúlt két hónapban. Sok szót ezért nem is pazarolnék az arany menetelésének lehetséges okaira, hiszen minden növekszik és erősödik, aminek ehhez növekednie és erősödnie kell: tehát a káosz a nemzetközi politikában, a recessziós kockázatok, az általános bizonytalanság és félelem – egyszóval az arany ára felől nézve minden a legnagyobb rendben.

Az biztos, hogy amikor Alsó- és Felső-Egyiptom egyesült valamikor időszámításunk előtt 3000-ben, akkor az aranynak már kitüntetett szimbolikus és kincsképző szerepe volt. Az ára, az értéke felől nézve azóta sem nagyon volt probléma ezzel a fémmel. A felülről korlátos kínálata mellett kialakult körülötte egy olyan legenda, amely szerint amikor mindennel baj van, az arannyal akkor sincs, sőt, az aranynak akkor jó igazán. Ez persze tényszerűen nem igaz, de elég gyakran igaz ahhoz, hogy a legenda fenntartsa önmagát, és az egyszeri befektetőt se hagyja nyugodni a dolog.

Ezekben a kissé elsötétülő hónapokban mindenesetre pont úgy működik, ahogyan kell neki, azaz negatívan korrelál a megreccsenő főbb befektetési eszközök ármozgásaival: akkor emelkedik új csúcsra, amikor azokban minimum masszív korrekció van.

Minden csak hit kérdése

De mi a helyzet a digitális arannyal, a felvilágosult emberek jövőbeli jólétének forrásával, aminek algoritmikus okokból felülről olyan korlátos a kínálata, hogy a pénzszaporító, a világ devizáit szétinfláló elvetemült jegybankárok is attól koldulnak? Mi a helyzet a pénzügyek Szent Gráljával, az egyetlen kattintással úton-útfélen megvehető jövőálló okossággal, a bitcoinnal? A bitcoin nem pont most ment új történelmi csúcsra, hanem majdnem pont akkor, amikor az amerikai technológiai sztárpapírokat tömörítő Nasdaq-100 index, és amikor a Nasdaq-100 esett – ezen már tavaly is köszörültem a billentyűzetemet –, akkor a bitcoin is esett.

Miközben az elbizonytalanodó világban, amelyben az egyetlen biztos pont az, hogy az arany és az Egyesült Államok elnökének haja színe sárga, a színtelenül is fényes jövő előtt álló digitális aranynak is illene végre negatívan korrelálnia a technológiai részvényekkel – hogy azok a befektetők is rákapjanak az ízére, akiket valamiért még mindig zavar, hogy egy tőmondatot sem tudnának mondani arról, hogy tulajdonképpen mi is ez az izé.

Míg tehát az arany ára az elmúlt egy évben – ebben az újabban kicsit elbizonytalanodó, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb világban – mintegy 40 százalékkal emelkedett, a bitcoin sem volt rest a maga (sőt, MAGA) 30 százalékos emelkedésével.

Ugyanakkor nevezett bitcoin az Egyesült Államok aranyüstökű első polgárának hivatalba lépésekor, tehát pontosan aznap (!) beállított történelmi csúcsa óta éppen 23 százalékot esett, amikor ezt írom.

Továbbra sem tudom, miért másért lenne digitális aranyhoz hasonló befektetési eszköz a bitcoin, ha nem azért, amiért az analóg változat ekkora karriert csinált: azaz azért, mert az emberek hisznek az értékállóságában, és kultikusan, minden racionális ok nélkül is tisztelik, amit természetesen támogat a viszonylagos ritkasága, felülről korlátos kínálata. Nyilvánvalóan már nagyon sokan hisznek a bitcoin értékállóságában is, már nagyon sokan tisztelik kultikusan, minden racionális ok nélkül is, amit természetesen támogat a viszonylagos ritkasága, a felülről korlátos kínálata is.

Nagyon sokan, de onnan tudjuk, hogy még messze nem elegen – és messze nem azok, akiknek „kellene” –, hogy még mindig nem hajlandó negatívan vagy legalább nem pozitívan korrelálni a legfontosabb befektetési eszközosztályokkal. Főleg akkor, amikor nő a bizonytalanság és a félelem. Arany tartásakor nyugodtan építhet mások tradíciókba kövült hitére a befektető. A bitcoin esetében viszont egyelőre csak a saját hitére, és az új hit további terjedésére van utalva.

Hinni nem csak a templomban kell.

Nyitókép: Romain Costaseca / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A hírlevél a HVG és a Concorde Csoport együttműködésében támogatott tartalomként jött létre.