Úgy érzi, nem érti már a magasművészetet? Itt egy kiállítás és egy színdarab, ami mindent megmagyaráz
Hát, ezt én is meg tudtam volna csinálni – sokszor hangzik ez el a kortárs kiállításokon. A főváros képtára – Művek és történetek címmel megnyílt tárlat és a hozzá kapcsolódó darab sok mindent a helyére tesz.
Érmek, pénzek, toplisták – a magyar paralimpikonok mérlege számokban Párizs után
Történetének hatodik legjobb eredményével zárta a párizsi játékokat a magyar paralimpiai csapat. A százhatvanhét nemzeti küldöttség közül ezzel a tisztes huszonhatodik helyen végzett.
Vályog, len és kender – nem a múltról beszélünk, hanem az építőipar zöldítésének legújabb eszközeiről
Vályog, kenderbeton, helyben kitermelt faanyag, újrahasznosított tégla – manapság főleg ezekre gondolunk, ha fenntartható építőanyagról van szó. Közben a legnagyobb gyártók is igyekeznek zöldebbé válni.
Erősíti szerepét az űrtávközlésben a 4iG
Egyedüli tulajdonosa lett űrtávközlési cégének, amelyben így már nem maradt állami részesedés.
HVG
Die Welt-körkép: Az Ausztriából kitoloncolt menedékkérők többsége már nem afgán, szír és iraki, hanem magyar és szlovák
A ragyogóan tiszta Európa korruptabb, mint ahogy azt sokan gondolják, írja az Economist. Növekvő ukrán aggodalmakkal találkozott Kijevben Fareed Zakaria, a Washington Post szerzője. Kilenc EU-tagnál kiverte a biztosítékot, hogy a Valutaalap elnöke Moszkvába készül. Alexander Stubb finn elnök úgy ítéli meg, hogy befellegzett Putyinnak, immár a hattyúdalát figyeljük. Az emberek leszoknak a demokráciáról, írja Ivan Krasztev politológus, ezúttal hazája politikai fejleményeit elemzve. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
Le Figaro-elemzés: Tragédia volna Orbán számára, ha nem Trump nyerne
A magyar miniszterelnök azzal büszkélkedik, hogy támogatta a republikánus programot, és úgy véli, nincs vesztenivalója, ha a demokrata jelölt, Kamala Harris nyer.
hvg360
Amíg az európai villanyautók ilyen drágák, addig a kínai autók piaca erősödik - interjú a Magyar Gépjáműgyártók Egyesületének vezetőjével
Elsősorban az elektromos autók árának kell csökkennie ahhoz, hogy helyreálljon a piac és a magyar autógyártók is elkerüljék a további visszaesést - mondta lapunknak a Magyar Gépjárműgyártók Egyesületének ügyvezető főtitkára. Kilián Csaba arról is beszél, egyetértenek-e Orbán Viktor kormányfővel a magyarországi autógyárak felsővezetését tömörítő egyesületnél abban, hogy mi az értelme a kínai autógyárakra kivetett európai védővámoknak.
Hősök vagy gonosztevők? Könyves Kálmán, akivel csúnyán elbántak a krónikák, de a tisztelői is félreértik
A középkori feljegyzésekben rosszindulatú, púpos, gonosz emberként megjelenő Kálmán királyról manapság tudni vélik, hogy valójában egy korát meghaladóan felvilágosult uralkodó volt, aki a középkori babonákkal szakítva elrendelte a boszorkányperek megszüntetését. Mindkét értékelés téves, az előbbi hátterében egy, az Árpád-házi királyok idején ritkának nem mondható hatalmi harc állt, míg az utóbbinak egy feledésbe merült mítosz helytelen értelmezése az oka.
Kimutatták, milyen hatása van, ha valaki gyorsan kapcsolgat a videók között
Ezek folyton csak a telefonjukat nyomogatják, aztán mire mennek vele? – zsörtölődnek a nagymamák, és talán nem is sejtik, mennyire igazuk van.
HVG
Ezt a Barátságot nem adták ingyen – elmeséljük a legendás kőolajvezeték történetét
Szocialista munkaversenyre és tőkés importra is szükség volt a két részletben átadott Barátság kőolajvezeték megépítéséhez. A szocialista testvériség szimbólumaként emlegetett csőrendszer – aminek a minap „halálhírét” költötték – az egyoldalú gazdasági függőség jelképe volt.
The New York Times: Robert Fico beindította a bosszúhadjáratot, halad az orbáni úton
Miután egy merénylő rálőtt a szlovák kormányfőre, most ő veszi célba az ellenfeleit – írja Andrew Higgins, a lap közép-európai fő tudósítója. Egy sor ügyészt, kulturális vezetőt, újságírót és másokat félreállított, mert úgy gondolja, hogy azok táplálták a gyűlöletet vele szemben.
hvg360
Mit üzen az első, amerikai elnökségre pályázó nő a XIX. századból és Darth Vader hangja a Galaktikus Birodalomból?
A szerda hajnali tévévitában jól szereplő Kamala Harris első nőként lehet amerikai elnök, de nem ő az első próbálkozó: egy XIX. századi elődje, Victoria Woodhull akkor indult, amikor a nőknek még szavazati joga sem volt az Egyesült Államokban. Ezt az akadályt 1920-ban eltüntették, Németországban viszont éppen újakat állítanak az illegális bevándorlók elé. A határellenőrzés bevezetése azt a schengeni rendszert fenyegeti, amely az első világháború előtti időszak után újra megteremtette a szabad mozgás lehetőségét a kontinensen.
Izrael északi határvidéke kiürül a Hezbollah dróntámadásai miatt – a HVG helyszíni riportja
Izrael már érzi a többfrontos háborút, a libanoni határ menti terület kiürítése tízezrek életét forgatta fel – tapasztalta lapunk munkatársa.
Kovács Gergely: A parkolási cég megkeresett, hogy beszéljünk az üzletről
Kovács Gergely, a XII. kerület és Rózsa András, Zugló megválasztott polgármestere arról beszélt a HVG Címlapsztori-szalonjában, hogyan tervezik véghez vinni azt, amit a választási programjukban ígértek – a parkolástól a lakhatásig és tovább.
hvg360
Lélegeztetés végbélen át és a tehenek hátára tett macskák ijesztgetésének hatása a tejhozamra – az új IgNobel-nyertesek, magyarokkal
Tudták, hogy vannak növények, amelyek képesek utánozni a melléjük tett műanyag levelet? Netán hogy egy döglött hal mozgása mennyire hasonlíthat egy élő társáéra? Most, hogy kiosztották a legviccesebb és legmeghökkentőbb kutatásokért járó IgNobel-díjakat, újabb csodálatos ismeretekkel lett gazdagabb a világ. És pénzfeldobással még két magyar díjazott is lett!
hvg360
-
hvg360
-
Sztojcsev Iván
Ungár Péter: „Bukjon Orbán, de nem bármi áron”
Mindegyik ellenzéki párt meghalt, csak ezt rajtunk kívül egyikük sem vette észre – mondja Ungár Péter, az LMP társelnöke, aki Magyar Péterről és arról is beszél, mi a hasonlóság a Fidesz és az LMP között.