Recesszióban is Európa-bajnok a magyar gazdaság

Harmadik recesszióját szenvedi el a magyar gazdaság 2010 óta, ennek fő okai ezúttal az infláció, az annak megfékezésére megemelt kamatok, valamint az uniós támogatások hiánya. Az Orbán-kormány hitelt kér Brüsszeltől, holott korábban erről hallani sem akart.


Hogyan oldjuk fel az örökölt traumákat? – 6. rész: A bánat íze

Akiket szeretünk, és akik felneveltek minket, bennünk élnek. Megtapasztaljuk a lelki sérelmeiket, látjuk az emlékeiket álmainkban. Családi traumáik tudattalanul is összeköthetnek minket a múlttal. Bár többnyire nem vagyunk ennek tudatában, a titkok, a múltban elszenvedett traumák befolyásolják az életünket, és meghatározzák a cselekedeteinket a jelenben. A neves pszichoanalitikus, Galit Atlas átütő erejű könyve saját életútján és páciensei történetein keresztül mutatja be, hogyan következnek a hibás döntéseink és megakadásaink az érzelmi örökségünkből. Ugyanakkor segít, hogy tudatosítsuk és feloldjuk ezeket, és elinduljunk végre a kiteljesedett élet felé. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.





„Együtt teremtünk biztonságos közeget” – Varga Zsolt pólókapitány csapatépítésről, humán szigorról és Benedek Tiborról

Tavaly vette át a férfi vízilabda-válogatott irányítását: elsőre Eb-ezüstöt, most augusztusban vb-aranyat nyert a csapattal. A siker kulcsa szerinte az emberi kapcsolatok minőségében rejlik: hogyan tudnak a játékosok magukon dolgozni, hogy aztán egymást tudják építeni. Sydney olimpiai bajnoka, a Fradi BL-győztes edzője mesél Benedek Tiborhoz fűződő mély barátságáról is.




Fareed Zakaria: Az ukránok nem Oroszországtól tartanak, hanem attól, hogy a Nyugat feladja a támogatásukat

Az ukránok kimerültek, de a fáradtság nem egyenlő a megadással, Fareed Zakaria kijevi tapasztalatai. Reznyikov volt ukrán védelmi miniszter felhívással fordult a Nyugathoz. A demokrácia orgyilkosainak mindig vannak tettestársai a politikai főáramlatban, harvardi professzorok Trumpról és támogatóiról. A szélsőjobb sikere csakis attól függ, csődöt mond-e a többi párt, osztrák helyzetelemzés. Dodik kitoloncolással fenyegeti az ENSZ főmegbízottat, Schmidt megállásra inti. Válogatás a világsajtó írásaiból.





Budapesti fura szerzetek: Thaisz Elek, a bűnöző rendőrkapitány, aki végül az Operaház megnyitásába bukott bele

Részt vett több Habsburg-ellenes összeesküvésben, a szabadságharc után börtönbüntetést is szenvedett, Kossuth mégis meg volt győződve róla, hogy az osztrákok besúgója volt. Thaisz Elek neve rendőrkapitányként összeforrt a Budapestet a korszakban keresztül kasul behálózó korrupcióval, a főkapitányság prostitúcióval foglalkozó ügyosztályát jóformán arra tartotta, hogy védelmi pénzt szedjen a bordélyoktól, de tehette, mivel a koronázás alkalmával megmentette Ferenc Józsefet a megszégyenüléstől és ezért sokáig érinthetetlennek bizonyult.