Gátlástalanul tette árucikké a hatalmat – így mutatta be Silvio Berlusconit Paolo Sorrentino 2018-as filmje

Az olasz politikai élet megkerülhetetlen szereplője volt a most elhunyt Silvio Berlusconi, aki milliárdos üzletemberként tanulta azokat a machinációkat, amelyekkel a politikában is érvényesülni tudott. Pályafutását Paolo Sorrentino 2018-ban életrajzi filmben dolgozta fel, alábbi cikkünk akkor jelent meg, most változtatás nélkül közöljük újra.


Szó szerint agyukra megy a férfiaknak, ha nincs jó szex az életükben

A szellemi hanyatlás egyik kockázati tényezője lehet a jó szex hiánya a középkorú férfiaknál – állapították meg a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói. Vizsgálataikban a szexuális elégedettség, az erekciós funkció és a kognitív jellemzők alakulását követték nyomon 56–68 év közötti férfiakban 12 éven keresztül.







Farkas Ádám volt PSZÁF-elnök: Kívülről nézve több minden aggasztó és nehezen megmagyarázható

Az ország egyik legsikeresebbnek tartott fiatalja, Farkas Ádám közgazdász a 2010-es kormányváltás után nem sokkal elhagyta Magyarországot, és most Európai Pénzügyi Piaci Szövetség vezérigazgatója. A mai fiataloknak három tippet ad a sikerre, és azt mondja, fontos lenne, hogy az ország képes legyen kitermelni olyan nemzetközileg is versenyképes vállalatokat vagy vállalkozókat, akik a régióban és azon túl is labdába tudnak rúgni. Hol akad el a folyamat? Milyen más problémákat lát a gazdaságban? Interjúnk annak a cikksorozatnak a része, amelyben megnézzük, mi lett azzal az 50 magyarral, akit 20 éve a Magyar Hírlap kiadványában a legsikeresebbek közé választottak.




Buda Anna Flóra Arany Pálma-díjas rendező: Nem tudom elképzelni, hogy visszaköltözzek a mai Magyarországra

Igazi művészközegből származik a Cannes-ban a rövidfilmek kategóriájában Arany Pálmát nyert Buda Flóra Anna, apja képzőművész, ő maga művésztelepen nőtt fel. 27 című filmje a kortárs közeg legjellemzőbb személyes és szociális problémáit dolgozza fel. A Franciaországban élő művész azt mondja, ott úgy tud élni és alkotni, ahogy szeretne, és ez idehaza nem volt elmondható. HVG-portré.



Úgy néz ki, magát a természetet is felhasználhatjuk a klímaváltozás ellen

Bár több mint 9,4 millió négyzetkilométert fednek le a Földön a mohák, alig kapnak tudományos figyelmet, vagy legalábbis jóval kevesebbet, mint más növények. Egy ausztrál, spanyol és amerikai kutatókat összefogó csoport nemrégiben bizonyítékokat talált arra, hogy ezek a méltatlanul háttérbe szorult növények igen fontos szerepet játszanak az éghajlati problémák kezelésében




Nemzetközi lapszemle: A lengyel politika legendás alakja szerint Orbán Viktor katasztrófába vezeti Magyarországot

A Szolidaritás oszlopos tagja, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője, Adam Michnik szerint Orbán Viktor Kárpátaljára fenné a fogát. Michnik ugyanakkor élesen fogalmaz a Jog és Igazságosság párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski politikájáról is. Több lap is foglalkozik az európai menekültügyi rendszer reformjával, mely a német külügyminiszter szerint szükséges kompromisszum volt, valamint az ukrán ellentámadással és a felrobbantot Nova Kahovka-i gáttal. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.





Így lehetünk a leghatékonyabbak – 2. rész: Ürítsük ki az elménket, hogy kreatívak lehessünk!

Hogyan enyhítsünk a túlterheltségen a mindennapi stressz szorításában? Miért nem jó, ha egyszerre sok mindent igyekszünk fejben tartani? Hogyan akadályozhatjuk meg a kiégést? Miként segíti a kreativitást a rendszerezettség? David Allen, az elismert vezetési tanácsadó és coach új, inspiráló gondolatokat és gyakorlatokat tartalmazó könyvéből még alaposabban megismerhetjük a módszertan alapelveinek hátterét és filozófiáját – azt, hogyan szerezhetjük vissza az irányítást a mindennapjaink felett. A Bármire készen című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.