Minőségromboló engedmények állnak a kormány felsőoktatási látszatsikerei mögött
Diadaljelentésként adta hírül a kormány, hogy negyedével nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. Csakhogy ehhez jócskán engedni kellett az elvárásokból.
Diadaljelentésként adta hírül a kormány, hogy negyedével nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. Csakhogy ehhez jócskán engedni kellett az elvárásokból.
Kárpáti György Filmanatómia-sorozatának legújabb darabjában, a Chaplintől Pókemberig címűben a sci-fi műfajt mutatja be, amelynek előfutára a Gilgames-eposz és Platón Atlantisza volt.
Egyes élelmiszerek, például a vaj és a sajt ára már csökken a nagy boltláncoknál. Emögött az alapanyagárak csökkenése és a boltok közti árverseny áll. Ha minden jól megy, az élelmiszeripart nem érik újabb sokkok, legalább megállhat az áremelkedés. Az árstopok a boltoknak veszteségeket okoznak, ezért azok kevésbé képesek más termékek árait csökkenteni.
Az arab országokban élők harmada használt tavaly az internetforgalmának tartalmát elrejtő, így a hatóságilag blokkolt weboldalak elérését is lehetővé tevő szolgáltatást – derül ki egy minap közzétett elemzésből.
HVG
Mi lesz, ha az USA ellenségei felbátorodnak és provokálják Amerikát, mert úgy vélik, hogy nem kell válaszcsapástól tartaniuk? Szabad-e hinni a kormányoknak, hogy a Silicon Valley Bank csődje csak a kezdet? Henry Bérnard-Lévy filozófus az emberiség jövőjére nézve reménykeltőnek tartja, amit az ukrán nép tesz. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
"Egyébként simán el tudom képzelni, hogy Varga semmit sem tudott a minisztériumban zajló sötét ügyekről. Sem a sötétekről, sem a világosakról, fogalma sem volt semmiről", írja szerzőnk, és hozzáteszi, Varga Judit egyértelműen azt az utasítást kapta, hogy ne szóljon egy szót sem. Vélemény.
Megint megvan a NATO-bővítés szavazásának időpontja, Amerika nagy tavaszi offenzívától tart Ukrajnában. Anya lesz Hosszú Katinka, bemutatjuk a frissen bankot alapító, leggazdagabb magyart, Péterffy Tamást. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A szakértő szerint a miniszterelnök így akarja kizsarolni a magyarországi korrupciós, illetve jogállami helyzet miatt befagyasztott EU-s források folyósítását.
hvg360
Thomas Peterffy, azaz Péterffy Tamás a szocializmus szegénysége elől Amerikába menekült szerencsét próbálni, ami olyan jól sikerült, hogy a hetvenes évek végén, pár fővel alapított cége ma már valóságos bróker-világbirodalommá hízott. A Magyarországon hamarosan bankot nyitó üzletember vagyona ma hatszor értékesebb, mint Soros Györgyé, de a pénzfialtatásba már itthon belekóstolt, amikor sokszorosan túlárazva adta el osztálytársainak a rágógumit. Felrázná a régió tőzsdéit, megrögzött republikánus, de Trumpot csak jobb híján támogatta, egy újságírót pedig nemrég azzal lepett meg, hogy közös ebédjük kellős közepén hidegvérrel lemészárolt egy leguánt.
Till Attila, azaz Tilla a 40 éve alapított Katona József Színház társulatának tagjaival beszélget hatrészes videósorozatunkban. Az első epizódban az elmúlt évtizedek legszórakoztatóbb élményein kívül komoly témák is szóba kerülnek. Lehet-e jó anya a színész? Mi a művészek felelőssége a politikai töltetű darabokban? Egy improvizációs játék keretében négy variációt is látunk arra, hogy valaki meghalna, de közben rájön, hogy megéhezett, így inkább hazamegy.
A múlt ismerete nélkül nincs mélyreható társadalmi változás. A rendszerváltás utáni társadalmi küzdelmek kritikai feldolgozása tágítja politikai képzelőerőnket és szükséges állomása annak, hogy sokak számára vonzó jövőképet alakítsunk ki. A cikk szerzői egy hiánypótló mozgalomtörténeti gyűjteményt mutatnak be.
Sebály Bernadett
Sebály Bernadett
Udvarhelyi Éva Tessza
Aggasztó tendenciát mutatnak a 2021-es orosz népszámlálás adatai, ugyanis egyre kevesebben nyilatkoznak arról, hogy az oroszon kívül anyanyelvi – vagy bármilyen – szinten beszélnének helyi nyelveket. Szakértők szerint már a cenzus eredményei is torzak, a valóság lesújtóbb lehet.
hvg360
Aktuálpolitika vagy aktuálpolitikai utalás nem való köznevelési intézménybe – mondta a hvg360-nak adott interjúban Csenki József, a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.
Windisch Judit
Az USA képtelen volt egyértelmű katonai célokat kitűzni, illetve meghatározni a szükséges stratégiát, írja a korábbi ENSZ-nagykövet, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a Wall Street Journalban. Ha tényleg úgy gondolja, hogy helyre kell állítani a megtámadott ország szuverenitását és területi épségét, akkor ezt meg kell erősítenie, és ki kell dolgoznia hozzá a menetrendet, írja Bolton.
hvg360
Valószínű, hogy a következő években sem Európa lesz a technológiai fejlődés motorja. Erre enged következtetni a mesterségesintelligencia-alapú szövegírói szolgáltatást kínáló WriterBuddy elemzése.
HVG
A Trive-csoportot birtokló Kasim Garipoglu körül mindig történik valami. Családja üzleti múltja 1970-ig nyúlik vissza.
HVG
A Trive pénzügyi csoport júliustól egy kizárólag digitálisan szolgáltató pénzintézetet alakítana a teljesen kiüresítve megvett Sopron Bankból. A török tulajdonos családtagjai különféle büntetőügyekbe keveredtek.
A Solar Power új befektetője a Klesics és Tuller Ügyvédi Iroda és annak két munkatársa, Tuller Gábor és Veréb Balázs.
HVG
Az egyházak most nem azért nyúlják le, ami nincs lecsavarozva, mert kinőtték azt, ami van, hanem mert érzik, hogy ez az utolsó szabadrablás. Mivel fogják alátámasztani a létjogosultságukat, amikor megbukik a politika, amitől függtek? Vélemény.
A Cracker Island című új album pontosan úgy eklektikus és egységes, mint a zenekar katalógusának korábbi darabjai.
Németh Róbert