Freedom House: Magyarország újabb három helyet esett vissza a világ demokráciáinak rangsorában

66. hely a 195-ből – szépen lassan csúszik hátra az ország a demokráciákat összevető és rangsorba rendező Freedom House listáján. A szervezet idei jelentésében aprólékosan veszi végig a magyar demokrácia betegségeit: a szűk pórázra kötött sajtót, a független intézmények bedarálását, a bűnüldöző rendszer kézi vezérlését, a rasszizmust és az elnyomást.













Nemzetközi lapszemle: Rácsodálkoznak a világban a magyar "vitarendező" delegáció finn útjára

Európa még jobban függ Amerikától, mint eddig, de már szembenéz a fenyegetésekkel. Visszaszorulóban vannak a demokráciák, amiben Oroszország és Kína mellett a Nyugat is vétkes. A civilek és a sajtó korlátozását célzó törvényjavaslatokkal a grúz kormány eltávolítja az országot az EU-tól. Még a republikánusok számára is veszélyesek Tucker Carlson hazudozásai Trumpról. Válogatás a világsajtó írásaiból.


Nagy Iván László: Magyar Borat menni Észak

A svédek és a finnek eddig csak azt hihették, gonosz autokraták vagyunk, most már pontosan tudják, hogy komplett idióták is. Az M1-fogyasztóknak gyártott magyar „külpolitika” legfrissebb vívmánya, hogy Hende Csaba delegációja komplex szórakoztatóipari terméket tett le az északi kormányok és újságírók elé, mi pedig legfeljebb csak annak örülhetünk, hogy végre külföldön is röhögnek rajtunk, csak ők nem kínjukban teszik. Vélemény.