Tetszett a cikk?

Hitelt érdemlőek-e Ön szerint a netszavazások eredményei? A weboldalak szavazógépeivel végzett spontán felméréseknek az adatfelvétel módjából eredően nem lehet céljuk a valós állapotok tükrözése. A szonda inkább szórakoztató elem, mely az interaktivitást, a visszacsatolás lehetőségét s a nézettség növelését hivatott szolgálni. Eredményeit mégis gyakran veszik komolyabban a kelleténél.

„Ön szerint szükséges-e a büntető törvénykönyvbe foglalt szankciókkal fellépni a 'gyűlöletbeszéd' ellen?” A kérdésre, mellyel az egyik vezető napilap internetes kiadásának szerkesztői próbálták megszondáztatni olvasóikat, 2342 szavazó 72 százaléka nemmel, 28 százaléka igennel válaszolt. E meglepő eredményre kétféle magyarázat kínálkozik. Az egyik szerint a többség azért nem tartja kívánatosnak a törvényi fellépést, mert azt a liberális álláspontot képviseli, mely szerint a véleményalkotás szabadsága nem korlátozható büntetőjogi eszközökkel. A másik szerint a szavazók többsége kifejezetten kedveli, ezért védelmezi a gyűlöletbeszédet. Vannak azonban az adatfelvétel módjából - az internet sajátosságaiból és technikai okokból - adódó befolyásoló tényezők is.

A szavazók

A véleménykutatás hitelességének alapfeltétele a reprezentatív minta. Ezt a szavazást kiíró oldal látogatóinak összetétele, a szavazás technikai feltételei és egy sajátos - az internetes társadalmat leginkább kifejező - tényező: a kedvező végeredmény érdekében történő mozgósítás hátráltatja.

A választás kimenetelét a weboldal látogatóinak összetétele befolyásolja leginkább. A Ferrari szurkolóinak honlapján kevesen jelölnék meg David Coulthardot a Forma-1-es cím legfőbb esélyeseként, annál többen szavaznának a csapat két pilótájára, Michael Schumacherre és Rubens Barrichellóra. Vélhetően a látogatók politikai preferenciája játszott szerepet abban is, hogy a Magyar Nemzet októberi, „Ön szerint az Orbán- vagy a Medgyessy-kormány képviseli/képviselte jobban Magyarország érdekeit az uniós csatlakozási tárgyalásokon?” kérdésére a választási eredményekhez képest feltűnően kevés támogató szavazatot (11%) kapott a Medgyessy-kormány.

Többszörös szavazás

Egy gépről a nagyobb szájtokon ma már csak egyszer lehet szavazni. Ez - ha az oldal így kevesebb letöltést könyvelhet is el - megbízhatóbbá teszi a szondák eredményeit, ám tökéletesen nem lehet kiszűrni a többszöri voksolást. Aki akar, több gépről is szavazhat, a tiltóeljárások pedig különösebb szakmai felkészültség nélkül kijátszhatók: az IP-címen alapuló tiltás újbóli betárcsázással, a regisztrációs néven alapuló új regisztrálással, a süti (cookie) alapú pedig a sütik törlésével.

Ha a szavazást nem korlátozza semmi, a voksokkal együtt beérkező felhasználói információk alapján a technikusok kiszűrhetik a többszöri szavazókat, s időközönként, vagy a szavazás végén korrigálhatják az adatokat. Így persze az oldal látogatóinak feltűnik a szavazatok fogyása, és manipulációt gyanítva tiltakozhatnak. Megfordítva azonban, ha valamelyik internetes közösség "ráugrik" egy szavazógépre, tagjait a kérdéses szavazás eredményének befolyásolására biztatva, semmit sem tehetnek a szájt programozói. Az áprilisi választásokat megelőzően több magyar napilap internetes kiadása tapasztalhatta, hogy az általa kiírt szavazásokon nem olyan eredmények születtek, amilyeneket a lap olvasóinak feltételezhető politikai preferenciái sejteni engedtek.
Kérdések és válaszok
 
Nem a webes véleménykutatások sajátossága, de itt is torzító tényezővé válhat a kérdésfeltevés módja és a válaszlehetőségek. A gyűlöletbeszédre vonatkozó szonda esetében a szerkesztők a valósághoz jóval közelebbi képet kaphattak volna, ha a kérdés egyszerűen a gyűlöletbeszéd elleni fellépés szükségességére vonatkozik, s csak az egyik válaszlehetőség lett volna a büntető-törvénykönyv általi szabályozás. Jellemző a webszavazásokra, hogy a szerkesztők a látszólag komoly kérdés válaszlehetőségei között - tréfából, vagy minél több szavazat és ezáltal letöltés generálása érdekében - kakukktojást rejtenek el. Ilyenkor lesz a Heti hetes című tévéműsorban többször megkoronázott riporter, Havas Henrik meggyőző fölénnyel Magyarország miniszterelnöke Medgyessy Péter és Orbán Viktor előtt, vagy megfordítva: Torgyán József az első az előadóművészek között. Popeye is lehet államfő, ha szerepel a webes szavazás jelöltjei közt.

Játék

Az internetes szavazógépek a szórakoztatás és az interaktivitás mellett nem utolsósorban a nézettség növelését szolgálják, hiszen minden szavazás újabb oldalletöltést jelent: az ilyen eredményekre érzékeny vállalkozásoknál igen hasznosnak bizonyulhat alkalmazásuk. E speciális közvélemény-kutatásokkal addig nincs baj, míg megmaradnak játéknak. Ám ha a szavazás eredményeit akár a kiíró oldal, akár más a hírei közé emeli, s ezzel hitelesnek ismeri el, a véleménykutatás véleményformálássá, manipulációvá válik.

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Távoznak a cégtől a Foxpost alapítói

Távoznak a cégtől a Foxpost alapítói

Hivatalosan is közzétették a településeket sújtó szolidaritási hozzájárulás összegét

Hivatalosan is közzétették a településeket sújtó szolidaritási hozzájárulás összegét

Látni és hallani is fogja a különbséget: ezek az új funkciók jönnek idén a tévékre

Látni és hallani is fogja a különbséget: ezek az új funkciók jönnek idén a tévékre