Elfogott emberrablók

Négy embert gyanúsít a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy erdőkertesi emberrablással.


Titkok és ígéretek

Ami a Fidesz társadalompolitikai víziója felcím alatt pertraktáltatott (HVG, 2010. március 6.


Ökodizájn Milánóból

Az olasz divat és dizájn fővárosát, Milánót még nem igazán hódította meg az etikus vagy ökoirányzat. Helyszíni beszámolónk szereplői úttörőknek számítanak e területen.



Tisza-tavi horgászper

Beszüntette a Tisza-tavi horgászengedélyek kiadását, illetve vállalta az eddig megváltottak visszavásárlását a Magyar...



Thaiföldi tiltakozás

Több ezer thaiföldi vörös inges tüntető sorakozott fel kedden a bangkoki kormány épülete előtt, hogy véradással...


Civil szféra az orosz interneten

A civil szféra önszerveződési terepévé, a spontán igazságkeresés eszközévé kezd válni Oroszországban az internet, amelynek előnyeit a politikusok is igyekeznek kihasználni.


Tízéves az internetlufi

Befektetői óvatosságot, később sikerre vitt ötleteket és igényes távközlési infrastruktúrát hagyott maga után az internetlufi, amit tíz éve fújtak a legnagyobbra.



Egy polgár olvasmányai

Meglepett a könyvtárhasználókra vonatkozó 9 százalékos adat, hiszen a 2005-ben mért legutolsó felmérés szerint ez az...




Az illatosító haszna

Bár már 150 éve felfedezték a világ legnagyobb húsevő növényét, az óriáskancsókát (Nepenthes raja), csak most derült...


Sarokpontok

Az elmúlt évek legfontosabb agrárkérdéseinek némelyike fel sem bukkan a Fidesz múlt héten közzétett új programjában.




Véres tálib üzenet

Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat szombaton a dél-afganisztáni Kandahárban, a tálibok szellemi központjában.


Politikai szerzetesrend

Formálisan 44 párt jelentkezett be az április 11-ei parlamenti választásra, a többségük azonban legfeljebb pár...


Túlvizsgálat

A prosztatarák szűrésére használt rutinteszt feltalálója, Richard Ablin amerikai immunológiaprofesszor szerint...