Szerencséjük volt azoknak, akik reménykedtek benne, hogy szeptemberben is lesz néhány kánikulai hétvége, hiszen még most, októberben is élvezhetjük a kellemes időt. Amikor azonban lehűl a levegő, vannak, akik alig várják egy-egy munkanap végén, hogy otthon végre jól befűthessék a szobát.
Ha valaki így tesz, az máris elkövetett egy hibát az energiahatékonysággal szemben. Sokan ugyanis hajlamosak letekerni a fűtést, amikor elindulnak a munkába, majd újra és újra felfűteni a lakást, amikor hazaérnek. Ez rengeteg energiát vesz igénybe, ami a hóvégi számlán is meglátszik majd. Ehelyett érdemesebb csupán pár fokkal csökkenteni a hőmérsékletet, a hőfok szinten tartása ugyanis sokkal hatékonyabb fizikai és anyagi szempontból is.
A következő hiba, amit el szoktak követni, hogy egy csúcsra járatott pékség üzemi hőjére fűtik fel a lakást, ahol aztán atlétatrikóban és rövidnadrágban heverésznek a kanapén. Persze, mindenki máshogy érzi magát jól otthon, azonban érdemes belegondolni, hogy egy pár extra ruhadarab viseléséért cserébe jelentős megtakarítást érhetünk el. Ha ugyanis csak egyetlen Celsius-fokkal csökkentjük a lakás hőmérsékletét, az 5-6 százalékkal is redukálhatja az energiafelhasználásunkat. Ha például a már-már trópusi 25 fok helyett megelégszünk 21 fokkal, rögtön megspóroltuk a havi számla negyedét! Ennyi csak megér egy plusz felsőt vagy egy pihe-puha melegítőnadrágot, nem igaz?
Másnap reggel, amikor útnak indulunk, ahelyett, hogy lekapcsolnánk a fűtést, csupán tekerjük egy picit lejjebb a hőfokszabályzót, és húzzuk el a függönyt! Bizony, erre nem feltétlenül gondolunk, de ha a munkaidő során kisüt a Nap, máris nyertünk 1-2 plusz fokot otthon a lakásban. Este pedig fordítva, lefekvés előtt akkor is húzzuk be a függönyt vagy a redőnyt, ha egyébként nem zavarnak az utcáról beszűrődő fények, ez ugyanis extra szigetelőrétegként működve megakadályozza, hogy a fagyos éjszaka során a kelleténél jobban lehűljön a lakás.
Arra is érdemes gondolni, hogy a lakásban jellemzően mindig csak egy-egy helyiségben tartózkodunk. Ezért érdemes lehet beruházni egy olyan fűtésszabályozó rendszerbe, amely lehetővé teszi, hogy mindig csak az általunk használt szobákban működjön a fűtés. Ráadásul, az egyes helyiségeket nem is kell ugyanolyan hőfokra felfűteni, amíg ugyanis a nappaliban jobban érezzük magunkat, ha egy picit melegebb van, 20-21 fok körül, a hálószobát nyugodtan hagyjuk 18-19 fok környékén, így sokkal egészségesebb és pihentetőbb alvásban lehet részünk. A gyerekszoba hőmérsékleténél lehetünk egy picit engedékenyebbek, és állíthatjuk 22-23 fok közé a termosztátot. Ha valaki első olvasásra ódzkodik a hőmérséklet csökkentésétől, szerezzen be valamilyen párásító berendezést, az optimális, 40-60% körüli páratartalom ugyanis növeli a hőérzetünket. A növények is párásítanak, így, aki szereti a zöldet, egy-két extra cserepes beszerzésével rögtön melegebbnek fogja érezni a lakást.
Érdemes megnézetni a nyílászárók szigetelését is, ezzel ugyanis elképesztő mennyiségű energia elpazarlásától kímélhetjük meg magunkat. Sok esetben éppen a korszerűtlen szigetelés miatt huzatos egy lakás, így hiába fűtünk folyamatosan, a kellemes meleg hamar elillan. Tény, hogy a szigetelés modernizálása jelentős költséggel jár, ez a befektetés azonban hamar meg fog térülni, nem beszélve arról, hogy energiahatékonyságunk növelésével egy időben a fenntarthatóságért, környezetünk védelméért is tehetünk.
Végezetül érdemes arra is odafigyelni, hogy a kemény víz vízkőlerakódáshoz, az pedig különféle műszaki hibákhoz vezet – akár a fűtőrendszerben is –, ha például lerakódik a hőcserélőn, fűtéscsövekben. A baj az, hogy ilyenkor hőszigetelő réteg képződik, vagyis csökken a fűtés hatékonysága, ami pedig növeli a számlánk végösszegét. Érdemes megnézetni, hogy a lakóhelyünkön milyen a víz keménysége, és ha úgy találjuk, hogy túl magas, tehát a víz kemény, akkor érdemes valamilyen vízlágyító berendezést beszereltetni, hogy elejét vegyük a hasonló tüneteknek.
A vízkőlerakódással járó bosszúságokat és az ebből fakadó többletköltségeket megspórolhatjuk, ha a BWT AQA therm programra – fűtési rendszerekre optimalizált vízkezelésre – szavazunk. A program vízlágyító, illetve sótalanító berendezésekből áll, amelyek lehetővé teszik, hogy optimális vízminőséggel töltsük fel a fűtési rendszerünket. A berendezés eltávolítja a fűtési rendszerbe betáplált vízből a felesleges ásványi anyagokat és sókat, ezzel megakadályozva a vízkőlerakódást, illetve a korrózió okozta problémákat. A vízkőlerakódás kizárásával csökkenthetőek a fűtés energiaköltségei, illetve az ezzel járó zajszint is – aki riadt már fel éjszaka a szakaszosan bekapcsoló gázkonvektor kattogására vagy a cirkó hurrikánt idéző hangjaira, pontosan tudja, miről beszélünk. A BWT AQA therm programot sokéves élettartamra tervezik, ezért a beszereléssel közvetve ingatlanunk értékét is növeljük, ami egy későbbi eladásnál előnyt jelenthet. Addig is, a farkasordító hidegben is élvezhetjük a költséghatékony és környezetbarát hőmérsékletet a finom meleg szobában.
A vízkőlerakódással járó bosszúságokat és az ebből fakadó többletköltségeket megspórolhatjuk, ha a BWT AQA therm programra – fűtési rendszerekre optimalizált vízkezelésre – szavazunk. A program vízlágyító, illetve sótalanító berendezésekből áll, amelyek lehetővé teszik, hogy optimális vízminőséggel töltsük fel a fűtési rendszerünket. A berendezés eltávolítja a fűtési rendszerbe betáplált vízből a felesleges ásványi anyagokat és sókat, ezzel megakadályozva a vízkőlerakódást, illetve a korrózió okozta problémákat. A vízkőlerakódás kizárásával csökkenthetőek a fűtés energiaköltségei, illetve az ezzel járó zajszint is – aki riadt már fel éjszaka a szakaszosan bekapcsoló gázkonvektor kattogására vagy a cirkó hurrikánt idéző hangjaira, pontosan tudja, miről beszélünk. A BWT AQA therm programot sokéves élettartamra tervezik, ezért a beszereléssel közvetve ingatlanunk értékét is növeljük, ami egy későbbi eladásnál előnyt jelenthet. Addig is, a farkasordító hidegben is élvezhetjük a költséghatékony és környezetbarát hőmérsékletet a finom meleg szobában. | A tartalom a BWT Hungária Kft. megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.