OTP Alapkezelő
OTP Alapkezelő
Tetszett a cikk?

Amikor megtakarításról, befektetésről van szó, a legtöbben bankbetétekben, esetleg állampapírokban gondolkoznak. Sokan a magasabb hozam reményében a részvénypiacokon is kipróbálják magukat, vagy részvényalapokba fektetnek. Pedig már itthon is vannak olyan befektetési alapok, amelyek csak felelősen gondolkozó, a fenntarthatóságot szem előtt tartó cégek részvényeibe fektetnek.

Nemrég még általános volt a vélekedés, hogy a felelős vállalatok részvényeibe fektető befektetési alapok gyakran hozamhátrányban vannak azokkal az alapokkal szemben, amelyek a részvénykiválasztás során csakis a várható megtérülést veszik figyelembe. A koronavírus globális terjedése által kiváltott februári-márciusi tőzsdei zuhanás azonban rávilágított arra, hogy az úgynevezett ESG, azaz a környezeti (environment), társadalmi (social) és felelős vállalatirányítási (governance) szempontokat szem előtt tartó alapok felül tudják teljesíteni a versenytársaikat. A krízis során ugyanis az ESG-alapok jobban állták a sarat.

„Az ESG-alapok a környezeti hasznosságot együtt kezelik a szociális és a vállalatirányítási szempontokkal” – mutat rá Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója, aki 2008-ban elindította és azóta is kezeli az OTP Klímaváltozás 130/30 Alapot. Amely nem egy klasszikus ESG-alap, hanem inkább egy tematikus részvényalap, amely a környezeti hatásokra, a fenntarthatóságra fókuszál. 

A részvényalap árfolyama augusztus 13-án több mint 30 százalékkal volt magasabb, mint a Covid-19 miatti veszélyhelyzet kihirdetésekor, március 11-én. De még ennél is jelentősebb, 50 százalékot meghaladó az értéknövekedés, ha március 18-ához viszonyítunk, vagyis ahhoz az időponthoz, amikor az alap árfolyama a járvány miatti pánik hatására az éves minimumára esett – a többi befektetési formához hasonlóan. Onnan indult el az árfolyam felfelé. Egy részvényalap esetében azonban a hosszú távú, legalább 5 éves teljesítmény a mértékadó, mivel rövid távon magas lehet az árfolyamingadozás a tőzsdéken, ami értelemszerűen megjelenik az alapok teljesítményében. Az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap öt éves távon mért éves átlagos hozama 14,56%, tíz éves időtávon pedig 8,25% volt 2020. augusztus 13-i piaci árak alapján mérve.

Szempontok

Szempontok

Több olyan környezeti szempont is van, amelyeket az ESG-alapok kezelői figyelembe vesznek egy-egy befektetési portfolió összeállításánál. Mindenekelőtt azt, hogy az adott részvényt vagy kötvényt kibocsátó cég tevékenysége mennyire jelent kockázatot a klímára – azon vállalatok például szóba sem jöhetnek, amelyek csak még inkább hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. Ez már átvezet ahhoz az ugyancsak fontos környezeti szemponthoz, hogy a megvizsgált cég hogyan gazdálkodik az erőforrásaival, mennyire használ (vagy termel akár önmaga) tiszta energiát, mennyi üvegházhatású gázt bocsát ki, valamint, hogyan kezeli a működése során óhatatlanul keletkező hulladékokat.

Társadalmi szempontból alapvetően azt veszik az alapkezelők górcső alá, hogy a befektetőket megcélzó társaságok hogyan állnak hozzá az emberi sokszínűséghez, mennyire fontos számukra az emberi jogok tiszteletben tartása, mit tesznek a társadalmi felelősségvállalás keretében és milyen szintű a kiberbiztonságuk, azaz mindenekelőtt az adataik védelme.

A vállalatirányítás szempontjából pedig az üzleti etika betartása, a lehetőleg minél nagyobb átláthatóság (ez a tőzsdére bevezetett cégeknél alapból jóval magasabb szintű, mint a többi vállalatnál) sarkalatos pont. No meg az, hogy természetesen a korrupció fel sem merülhet az esetükben.

Olyan befektetéseket szoktak zöld jelzővel illetni, amelyek az alábbi területekre irányulnak: 

• megújuló energia,

• energiahatékonyság,

• szennyezés megelőzés és kontroll,

• környezetileg fenntartható mezőgazdaság és állattenyésztés,

• szárazföldi és vízi biodiverzitás megőrzés,

• tiszta közlekedés,

• fenntartható vízgazdálkodás, szennyvízgazdálkodás,

• klímaváltozáshoz való alkalmazkodás,

•„ökohatékony” illetve körkörös gazdaság termékei, technológiái,

• zöld épületek.

A fenntartható befektetések térnyerését jól szemlélteti, hogy míg 2012-ben világviszonylatban még csupán 13 milliárd dollár értékű befektetés tartozott az ilyen típusú befektetések körébe, 2015-ben már 340 milliárdnyi, a napokban viszont már a mintegy 3500 ESG-alapban kezelt vagyon értéke átlépte az ezermilliárd dollárt. Az ESG-alapok népszerűségét jelzi az is, hogy idén júliusban már több tőke áramlott e konstrukciókba, egészen pontosan 320 millió angol fontnyi, mint a hagyományos globális részvényalapokba (285 millió font). Az élen Európa jár a fenntartható befektetések támogatásában, azonban az USA egyre inkább felzárkózik, s Japán példája is kiemelkedő.

„A zöld gondolatot Al Gore Kellemetlen igazság című dokumentumfilmje ültette el bennem, amely nyíltan kimondta, hogy a globális felmelegedés az emberi tevékenység, az iparosodás eredménye” – idézte fel az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. E tekintetben a 2000-es évek közepén még bőven voltak kételyek, sokan úgy gondolták, hogy természetes jelenségként időnként üvegházhatású gázok halmozódnak fel a légkörben, majd aztán el is tűnnek. Al Gore filmje azonban jól megmutatta, hogy ez nem így van, és komoly veszély leselkedik az emberiségre, méghozzá nem is a távoli jövőben. „Ezért vetődött fel bennem, hogy ez egy olyan tematika, ami a következő évtizedekben a befektetési piacokat befolyásolni fogja. Úgy gondoltam, inkább előbb, mint utóbb komoly tőkepiaci érdeklődést generál olyan cégek iránt, amelyek segíthetnek a fenntartható fejlődésben” – hangsúlyozta Czachesz Gábor.

Bár Magyarországon igazából csak az elmúlt egy-két évben kezdtek megjelenni az ESG-alapok, mint már említettük, az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap 2008-ban indult. Mondhatni, a lehető legnehezebb időszakban, épp a 2008-2009-es globális válság előtti pillanatban kapta a működési engedélyét, akkor kezdhette el feltölteni a portfoliót. Akkor még azzal a nehézséggel szembesültek, hogy a tőkepiacon egyáltalán nem volt könnyű találni olyan részvényeket, amelyeknek a kibocsátói tisztán szolgálták a fenntartható fejlődést. Ilyeneknek akkor szinte csak a német napelemgyártó cégek számítottak. Ezeket aztán elsöpörte részben a kínai dömping támasztotta verseny, részben a 2008. őszén kirobbant világgazdasági válság.

Ma már szerencsére jóval több lehetőség közül lehet választani, amikor az Alap lehetséges befektetéseit keresik. A válságot követően a befektetési politikájukat finomhangolták. Ennek keretében három részportfoliót alakítottak ki: az egyikbe az úgynevezett zöldenergiás cégek részvényei kerültek, a másikba a vízgazdálkodással, a fenntartható hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatokéi, a harmadikba pedig azokéi, amelyek a fenntartható élelmiszertermelésre fókuszálnak. Ezek közül a legnagyobb súllyal továbbra is a zöldenergiás befektetések szerepeltek. Az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap nyilvános részvényalap, így bárki lehet zöld befektető. Az alap befektetési jegyeit az OTP Bank forgalmazza.

A tartalom az OTP Alapkezelő Zrt. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk előállításában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Felfedeztük Budapest rejtett gyöngyszemeit, aztán lekopiztuk Szoboszlait

Felfedeztük Budapest rejtett gyöngyszemeit, aztán lekopiztuk Szoboszlait

Felfüggeszti az Amerikába szánt csomagok szállítását a hongkongi posta

Felfüggeszti az Amerikába szánt csomagok szállítását a hongkongi posta

Újabb marhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás, leölnek 600 szarvasmarhát

Újabb marhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás, leölnek 600 szarvasmarhát