Legutóbb két évvel ezelőtt jártunk Porsche rendezvényen a Balaton Park Circuit nevezetű új magyar versenypályán, amikor is a zuffenhauseni márka itt ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját.
Most visszatértünk a tett színhelyére, június 14-én szombaton ugyanis ismét ezen az aszfaltcsíkon és környékén gyülekezett a hazai Porsche közösség színe-java.

A Porsche Raceborn Fesztivált egy színes autós kavalkádnak álmodták meg a szervezők, a remek hétvégi családi programot koncertek, látványos helikopter show, szakmai beszélgetések, megannyi autós aktivitás és Porsche Sprint Challenge Cup autóverseny színezte.
A résztvevők a versenypályán hasíthattak az első hibrid 911-es Porschéval, a vadonatúj 541 lóerős GTS-sel, terepezhettek a Cayenne SUV különböző változataival, és akár driftelhettek is a porban a Taycan villanyautó összkerekes verziójával.

A parkolóban több száz veterán, youngtimer és vadonatúj Porsche sorakozott fel egymás mellett, a 77 éves múltra visszatekintő német márka rajongói alaposan kielemezhették egymás féltett kincseit. És akár a Taycan pillanatok alatt összecsukható tetősátrát is kipróbálhatták.
Bár Carrera GT, 918 Spyder és 911 GT2 RS sajnos nem bukkant fel a rendezvényen, vasalódeszkányi hátsó légterelős 911 GT3 RS-ből nem volt hiány, és még néhány Manthey csomagos überdurva 911-esbe is belebotlottunk. De beszéljenek helyettünk a fesztiválon készített fotóink:































