Veszélybe kerülhet a gabonatermelés?

Hat ország adja a világ gabona, kukorica, rizs, olaj- (elsősorban napraforgó) és fehérjenövény (leginkább szója) termelésének csaknem a kétharmadát: Kína, az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, India és Argentína. Ráadásul éppen a felsoroltak termőterületeit veszélyezteti leginkább a globális klímaváltozás. A McKinsey Global Institute idén tavasszal közzétett elemzése szerint az előttünk álló néhány évtizedben a duplájára emelkedik annak kockázata, hogy nem lesz elegendő, illetve megfelelő termés az adott régiókban. Az elemző cég arra jutott a sokéves adatokat rendszerezve, hogy az időjárási szélsőségek miatt már most is legalább 10 százalék esély van a nem kielégítő hozamra. Az ismert számok alapján 2030-ra viszont ez a rizikó már 18 százalékra nőhet.

Ebben a formában ezt talán nehéz értelmezni, de nézzük máshonnan: a valószínűség úgy is felírható, hogy a jelenleg tíz évente egyszer a vártnál jelentősen kisebb lesz az öröm az aratóünnepen, a jövőben viszont már ötévente kell terméselmaradásra számítani. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a tartós meleg és a szárazság okoz gondot. Ha ezek átlagos értéke egy adott évben első ránézésre nem is mutat tragikus képet, akkor is ott vannak a hirtelen érkező, nagy mennyiségű esőzések vagy éppen az impulzus-szerűen felbukkanó hőhullámok, amelyek szintén elvihetik a termést. Hogy ez milyen következményekkel járhat, annak megvilágítására elég talán, ha egyetlen szempontot emelünk ki: e növények majdnem a felét teszik ki az emberek étkezésének.

Egyre többeknek egyre többet

Látható tehát, hogy az éghajlatváltozás kérdése a mindennapi kenyér szempontjából nem pusztán egy tudományos és elméleti kérdés lesz, hanem egy-két évtizeden belül a legelemibb módon fog hatást gyakorolni az életünkre. Főleg, ha hozzávesszük, hogy az ismert tendenciák alapján 2030-ra a bolygó lakossága is kilencmilliárdos lesz. És bár az elmúlt harminc évben az élelmiszertermelés néhány tizedszázalékkal még gyorsabban is nőtt, mint a népesség, de akárhogy is, zárt rendszerben élünk.

Az élelmiszerbiztonság tehát kulcstényező, de ez a kérdéskör nem csupán a termésátlagokat, illetve a hozamokat foglalja magában. A stratégiai kérdést csak annak teljes komplexitásában érdemes vizsgálni, ebben a növényfajta kiválasztásától a megfelelő előállítási technológián át a raktározási és szállítási logisztikáig mindent górcső alá kell venni. Mint ahogyan azt sem lehet kivenni a képletből, hogy évente százmilliók lépnek be a globálisan értelmezett középosztálybeliek körébe, ami átalakítja a fogyasztási szokásokat is. Az étrendváltozás pedig még erősebben fog hatni a termőföldek felhasználására, mint a népességnövekedés.

Ahogy a világban, úgy Magyarországon is a megfelelő fajták kiválasztása, a tápanyag-gazdálkodás, a növényvédelem és a helyes művelési módok megválasztása, valamint az öntözés biztosítása az alapfeladat. A precíziós gazdálkodással például sokkal jobban megőrizhető a talajszerkezet és a talajok víztartalma. A technológiai fejlesztések nemcsak a megfelelő ellenállóképességű növényfajták létrehozását fogják szolgálni, hanem a teljes termelési-feldolgozási-szállítási lánc hatékonyságát is. A kutatásoknak és az innovációknak tehát minden eleme jelen lehet, valamint a robotika, az automatizáció és a mesterséges intelligencia eszköztára is egyre elterjedtebb lesz.

A meglévő öntözési lehetőségeket az elmúlt évtizedekben Magyarország nem használta ki: az országból több víz folyik ki, mint amennyi érkezik. Az öntözés fontosságát a kormány is felismerte, és a meghirdetett öntözési program megvalósulása jelentősen csökkentheti az aszálynak való kitettségünket. Ehhez a nagy összegű támogatási források mellett az öntözési beruházásokat segítő engedélyezési eljárások könnyítésére is szükség van.

De mit vessünk?

Magyarország lehetőségei viszonylag jónak mondhatók, mert mind a szántóföldi növények, mind a haszonállatok terén (erről később) az önellátásnál nagyobb mennyiséget képes előállítani. A gabonánál maradva: az Agrártudományi Kutatóközpont martonvásári mezőgazdasági intézetében már évtizedek óta folynak olyan kutatások, amelyek az ökológiai szemléletnek is megfelelő nemesítéseket tűzték ki célul. Nem csupán arról van szó, hogy a biogazdálkodók igényeit elégítsék ki – ez piacilag, illetve a volumentermelés szempontjából egyébként is csak egy kis szegmens –, hanem arról is, hogy a fajtagazdagságot hívják segítségül az eltérő mikroklimatikus és talajjellemzők okozta nehézségek megoldásához. Az Európai Unió Diversifood kezdeményezése is támogatja az ilyen irányú fejlesztéseket. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet már öt éve folytat kutatásokat ősgabonákkal és azok tájfajtáival. Ráadásul egy olyan, hagyományos termelésre alkalmatlan homoktalajon, ahol szimulálni sem kell az előnytelen körülményeket. A génbankokból származó 15 fajtaminta közül 12-ről kiderült, hogy képesek alkalmazkodni a rossz talajadottságokhoz és a csapadékszegény időjáráshoz is. Ezek a kísérletek rendkívül biztatók, ráadásul a helyi fajták előtérbe helyezésével az adott régió jellegzetességei is előtérbe kerülhetnek.

A nagytömegű, intenzív termelés azonban nem kerülhető ki, hiszen a költséghatékonyság miatt ez biztosítja az elérhető árú késztermék előállítását. „Ezzel együtt igaz az is, hogy a hazai agrárgazdaság termelési szerkezete meglehetősen egysíkú, az ökológiai és talajadottságok a jelenleginél sokkal strukturáltabb és diverzifikáltabb növénytermesztést is lehetővé tennének” – mutatott rá Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. A szakember úgy látja, hogy a fejlesztések csak lépésről lépésre, több tényező egymásra hatása mellett történhetnek meg. „A növénytermesztés szerkezete összefügg a birtokmérettel, az öntözési lehetőségekkel, a gazdálkodók pénzügyi kondícióival, a piaci igényekkel és a gazdálkodók szaktudásával is” – tette hozzá Harnóczi György, kiemelve, hogy a fejlesztésekhez sok piaci szereplőnek forrásbevonásra is szüksége lehet, ebben segíthetnek az OTP Agrár átfogó megoldásai.

Természetesen a géntechnológia is segíthet az élelmezési problémák megoldásában, és a globális termelési volumenek már ma is fenntarthatatlanok enélkül. Ugyanakkor az eljárásokhoz való viszony kultúránként változik, etikai kérdések merülhetnek fel, a hagyományoknak, sőt, a vallásoknak is hatásuk van az alkalmazásukra. Mindez a fogyasztói igényekben is megjelenik, a döntéshozók szakpolitikai szempontjai pedig sok esetben ehhez alkalmazkodnak. Azt Harnóczi György sem vitatja, hogy tiszteletben kell tartani a társadalomban a GMO-t tartalmazó élelmiszerekkel szembeni jelenlegi óvatosságot, de – teszi hozzá – törekedni kell arra, hogy mind a közvélemény, mind a politikusok megismerjék a nemesítési módszerek tökéletesedésének folyamatát, a kockázatokat és a lehetőségeket, valamint a legújabb eljárásokat. Ezek nélkül ugyanis könnyen lehet, hogy egyébként kedvező lehetőségektől esünk el.

Ragadozók is vagyunk

Amint fentebb írtuk, néhány fő növényfaj (gabonák, rizs, olaj- és fehérjenövények) teszi ki a globális emberi élelmiszerfogyasztás csaknem felét. Ugyanakkor a növekvő népesség hússal történő ellátása is ugyanilyen fontos, és, ahogyan arra már utaltunk, évente százmilliós nagyságrendű populáció lép be abba a körbe, amelyben ez az igény már nem luxusként, hanem rendszeres elvárásként jelenik meg. Az állati eredetű élelmiszer előállítása során a környezeti terhelés kérdése hatványozottan jelenik meg, elsősorban a metán kibocsátása és a nitrátterhelés kapcsán. Szükséges a tartástechnológiák és a trágyakezelési eljárások megújítása, valamint új fajták és új hibridek termelésbe állítása. A magyar mezőgazdaság összességében az állati termékekből is jóval többet képes előállítani, mint a hazai igény, annak ellenére is, hogy az ágazat súlya a növénytermesztéshez képest az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent. Mondhatjuk tehát, hogy kitörési lehetőségről beszélünk, és bár erre vonatkozóan rendre elhangzanak szakpolitikai célkitűzések, még mindig a lehetőségeinken alul teljesítünk.

Végül nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a termelő szektor is jövedelemforrás, a hozamingadozásokkal, így természetesen a bevételek változásával is folyamatosan számolni kell. Mindennek pedig szintén van társadalmi, szociális vonatkozása. Ezért a jövedelem-instabilitás mérséklése fontos gazdasági érdek, fejleszteni kell tehát a kockázatkezelés eszközrendszerét, elsősorban a biztosításokat. Itt sok egyéb mellett szóba jöhet a biztosítási díjtámogatás vagy a biztosítási önkéntes alapok támogatása is, valamint kormányzati bevezetésre váró állami krízisbiztosítási rendszer.

A tartalom az OTP Agrár támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.