szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Floridában a nyugdíjasok golfozók által használt, régi, kiselejtezett, elektromos járművekkel közlekednek. Virágzik a környezetvédelem, az éjszaka csendjét csak az elektromos mozgatású garázskapuk zaja töri meg.

A nyugdíjas The Villages-ban, Orlandótól autóval egy órányira minden olyannak tűnik, mint bárhol másutt Amerikában. Ám ha valaki jobban szemügyre veszi a környéket, rájön, itt minden steril, és különösen környezetbarát – mutat be egy különös világot a Welt am Sonntag cikke. Gyönyörű zöld fű, szemét sehol, és gyerekek sem rohangálnak az úton. Esténként csend és nyugalom ül a városra. Reggel azonban megélénkül a környék. A garázsajtók kinyílnak, és az utcákat ellepik azok az elektromos autók, amelyeket eredetileg a golfpályákra terveztek. Az itt lakók ugyanis elektromos autókkal mennek a barátaikhoz, a szomszédokhoz, az étterembe, a templomba, vagy éppen bevásárolni.

"Van még egy Toyotánk is, de mostanában használatlanul áll a garázsban" – nyilatkozta Pete, az egyik helyi nyugdíjas a német lapnak. "Ugyanis szinte mindent el tudunk intézni a kis elektromos autónkkal. Amikor az unokáink itt vannak, akkor pedig a gyereknek külön élmény, ha ezzel a járgánnyal jöhetnek velünk bevásárolni."

A várostervezők tökéletes infrastruktúrát alakítottak ki. A lakónegyedek között teljesen normálisan lehet haladni az utcán. A főúttal párhuzamosan pedig speciálisan kialakítottak útvonalak vannak. Mint egy óriási háló, úgy kötik össze a három méter széles útszakaszok a különböző helyeket. Ráadásul a balesetek is igen ritkák, hiszen legfeljebb 20 mérföld/órás (vagyis 32 kilométer/órás) sebességet engedélyez a rendőrség ezeknek a kocsiknak. Az utasítást természetesen nem nehéz betartani, hiszen sokkal többre nem is képesek az elektromos kis kocsik. A lámpa és az irányjelző használata ugyanúgy kötelező, akárcsak a normál autóknál.

A járműipar hamar alkalmazkodott a vevők igényeihez. Így ma már igazán különleges konstrukciókat is lehet kapni az elektromos autókból. A harmincéves oldtimerektől kezdve, a híres 57-es Chevy-n át, egészen a Hummer utánzatig mindenféle külsővel kapható a kis jármű. A helyi elektromos autókereskedők egy normál modellért 6000 dollárt kérnek, míg egy Hummer utánzatért ennek három-négyszeresét is elkérhetik. Ma már számtalan gyártó specializálódott arra, hogy átépítse a klasszikus golfautókat. A legjobb darabok sok extrával vannak felszerelve, mint például: fabetétes műszerfal, italtartó, bőr kormány, ventilátor, bőrülés és könyöktartó. A ritkán előforduló esőtől sem kell tartania a nyugdíjasoknak, hiszen egy műanyag tető, és oldalról feltekerhető ponyva, valamint az ablakok védenek a csapadéktól. A Luxurycarts nevű cég 12 és 22 ezer dollár között árulja minden extrával felszerelt modelljeit.

Egyetlen hátrányuk van csupán az autóknak: nincs nagyobb hatótávolságuk, mint az alap golfkocsiknak. Ez annyit jelent: hogy körülbelül 50 kilométert – vagyis 18 golflyuknak megfelelő távolságot tudnak megtenni a járművel, ezután lemerül az akkumulátor. De a nyugdíjasoknak ennél nagyobb távolságot nem is igen kell megtenniük.

Ha idegen téved ebbe a negyedbe, talán azt hiszi, ismeretlen földrészen landolt. A nyugdíjasok ugyanis vidáman közlekednek halk járműveikkel, amelyekkel szinte bárhol – közvetlenül a bolt előtt is – le tudnak parkolni. Sokszor be sem zárják őket, hiszen itt mindenki mindenkit ismert és ilyen autóra mindenkinek telik.

Autómenedzser

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Autó

Elektromos autót mutatott be a Chevrolet

Chevrolet Volt névre keresztelte vadonatúj fejlesztésű elektromos autóját a General Motors amerikai vállalat; a kocsi prototípusát Richard Wagoner elnök-vezérigazgató személyesen mutatta be a detroiti autóshow-n.

hvg.hu Autó

Izrael az elektromos autók Kánaánja lehet

Nagyszabású terven dolgoznak Izraelben: 2011-ben be akarják inditani a világ első elektromos - autóhálózatát, töltőállomásokkal, elemcserélő-helyekkel, az autó boltokban a legújabb technológiák szerinti, versenyképes áron forgalmazott elektromos autókkal.

hvg.hu Autó

Szentségtörés: elektromos Porsche - videók

A kis szériában gyártó Alois Ruf elsősorban a Porsche modellek alapját képező járműveivel szerezte meg a hírnevet. Szerb és bolgár megrendelésekre készített 8-900 lovas kocsikat, most azonban elektromos Porschét tervez.