A tűző napsütésnek kitett személyautókban néhány perc alatt úgy megemelkedhet a hőmérséklet, hogy az esetlegesen benne felejtett élőlények akár néhány perc alatt is hősokkot kaphatnak. Hazánkban most ugyan hosszú hónapokig nem kell tartani a kánikulától, de persze jövőre is lesz nyár, és akkor nagyon jó szolgálatot tehet a Hyundai most bejelentett fejlesztése.
A dél-koreai gyártó egy új megoldással rukkolt elő, melynek lényege, hogy soha többet ne kerülhessenek életveszélybe a napon parkoló autóban felejtett gyermekek és állatok. A rendszer működésre roppant egyszer: egy ultrahangos szenzor pásztázza a hátsó üléssort, és ha ott mozgást tapasztal, akkor a leparkolást követően azonnal figyelmeztető üzenetet jelenít meg a műszerfalon.
Ha a sofőr ezt a figyelmeztetést esetleg véletlenül figyelmen kívül hagyja, és kiszáll a kocsiból, akkor az autó automatikusan megszólaltatja a dudát és felvillantja a lámpát. Ráadásként pedig még egy figyelmeztető üzenetet is küld a sofőr okostelefonjára. Az új technológia elsőként a 2019-es modellévű Hyundaiokban lesz elérhető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.