Az eredetileg 235 000 német márkás áron kínált BMW Z8 olyan ritka az utakon, mint a fehér holló, most viszont feltűnt a színen egy szinte alig használt és Németországban éppen új gazdára váró példány.

Ráadásul nem is akármilyen, hanem egy Alpina Roadster V8, mely még az eredeti Z8-nál is ritkább, hiszen alig 555 darab készült belőle, és ebből a mennyiségből csak 105 darabot adtak el az európai piacon.

Az Alpina változat "csak" 381 lóerős, szemben a kereken 400 lovas normál Z8-assal, cserébe viszont 500 helyett 520 Nm-es nyomatékot szabadít rá a hátsó kerekekre. És teszi mindezt hatfokozatú kézi- helyett egy ötfokozatú automataváltón keresztül.

A 4,8 literes szívómotorral szerelt 1 695 kilogrammos roadster 5,3 másodperc alatt lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig 260 km/h.

A 4,4 méter hosszú, illetve 1,31 méter magas, hátsókerék-hajtású autó árcéduláján 409 000 eurós, vagyis átszámítva mintegy 130 millió forintos összeg olvasható, amit többek közt az igen szerény, alig több mint 20 000 kilométeres futásteljesítmény is indokol.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.