Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A futurisztikus újdonság természetesen tisztán elektromos hajtásláncú, és előrevetíti, hogy milyenek lesznek a közeljövő Lexusai.
A közel 5,1 méter hosszú, 2 méter széles és 1,6 méter magas koncepcióautó tengelytávja nem kevesebb, mint 3,2 méter, ami igen tágas utasteret tesz lehetővé. A beszállást könnyíti a B oszlop hiánya, az utasok oldalanként egy-egy hatalmas felfelé nyíló ajtón nyernek bebocsátást.
A 2,4 tonnás tömeg nem kevés, és az elektromos hajtáslánc következménye. Az LF-30 kerekenként egy-egy, tehát összesen négy villanymotorral rendelkezik, melyek 536 lóerős, illetve 700 Nm-es produkciót adnak elő. A 0–100-as gyorsulás 3,8 másodpercnyi időt vesz igénybe, a végsebesség 200 km/h.
A 110 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor a padlóba került, és a WLTP-szabvány szerint egy feltöltéssel mintegy 500 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. A telep maximum 150 kW teljesítménnyel, illetve akár vezeték nélküli is tölthető.
Érdekesség, hogy a kormány és az első kerekek között már nincs mechanikus kapcsolat, illetve, hogy az oldalablakok átlátszóságát gombnyomásra elektronikusan lehet állítani. Az LF-30 egyelőre még a távoli jövő zenéje, viszont a Lexus első elektromos autóját már novemberben le fogják leplezni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?