Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A kocsit egy 45-50 év körüli férfi vezette, volt egy utasa is. Senki nem sérült meg.
A Szabadság hídtól haladt a Bálna felé egy autó, amikor a Fővám térnél behajtott a villamossínek közé, beakadt a kereke és nekiütközött a süllyesztett úton lévő sín melletti falnak – derült ki egy olvasó által a Telexnek küldött TikTok élő videóból.
„Az autó végighajtott a síneken, már felfelé jött az alagútból, amikor beakadt a bal hátsó kereke, ami ki is tört, és ezért jobbra nekicsapódott a falnak” – írta a beküldő. Az autó légzsákjai kinyíltak. A kocsit egy 45-50 év körüli férfi vezette, volt egy utasa is. Senki nem sérült meg.
A BKK közölte, hogy 18 órakor a Fővám téren a Havas utca irányából egy személygépkocsi az alagútba hajtott, majd a támfalnak ütközött. A mentési munkálatok megkezdése miatt változott a forgalmi rend.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.