Két autó és egy rendőrautó ütközött Erzsébetvárosban
A baleset a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél történt.
A baleset a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél történt.
A gyanúsítottnak lejárt a jogosítványa, és a gépjármű nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással.
Mindez három év alatt jött össze, 51 049 darab gyorshajtás révén.
Megtetszett egy nyitva hagyott autó két fiatalnak, kicsit rodeóztak vele, ami elég rosszul végződött.
A csehek kompakt újdonsága bekerült a hazai konfigurátorba, így már magyar árai is vannak.
Két elektromos, és négy plug-in hibridet dob piacra 2021 elejéig a Volkswagen csoporthoz tartozó SEAT. A spanyol márka szakemberei által kifejlesztett elektromos padlóvázakat pedig a jövőben a konszern más márkáinál is használhatják majd – jelentették be kedden a SEAT martorelli gyárában rendezett éves sajtótájékoztatón. A cég történetének legjobb üzleti eredményeit érte el tavaly.
Közlekedési konfliktus fajult el, előzetesbe megy az elkövető, akinek otthonában más, engedély nélkül tartott fegyverek is voltak.
A hírek szerint lecserélik a villanyautós kormányzati koordinátortársaságot.
A bajor gyártó elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy kis kedvcsináló fotó- és információcsomagot adjon ki a hamarosan érkező új kompakt modellről.
A férfit a TEK fogta el.
Pécel térségében torlódásra lehet számítani.
Leginkább azt kérdőjelezik meg, ha már eloltották a járművet, miért kell felfeszegetni az ajtókat például.
Torlódásra kell számítani, mert az autók elfoglalják az egyik belső sávot.
A lépcsőshátú kompakt újdonsággal kevesebb mint 5 másodperc alatt le lehet tudni a 0-100-as sprintet.
A fekete Saab sofőrjének rossz a lelkiismerete, ezért nyilvános levélben kér elnézést a szerencsére baleset nélkül végződött kihágásért.
Az utat lezárták, nagy a dugó.
És mennyire igazuk van, mert ezenkívül valószínű semmi mást nem ért a versenyük.
A Dorogon lévő utcában volt, akit egy nap kétszer kaptak el.
A wokingi autógyártó legfrissebb büszkesége a Legóból épített 1:1-es méretű McLaren Senna. A valódi autóból is csak 500 példány létezik a világon.