#Budapest



A mindenre felhatalmazott kormány mindent elvett volna Karácsony Gergelytől, de most mégsem teszi
 

A mindenre felhatalmazott kormány mindent elvett volna Karácsony Gergelytől, de most mégsem teszi

A kormány rendeleti kormányzással vádolta az ellenzéki főpolgármestert, pedig Karácsony Gergely keze részben vészhelyzetben is meg volt kötve, s még ezen túl is tett engedményeket a Fidesznek. Egy új törvénymódosító javaslat kimondta volna, hogy a polgármeseterek semmiben sem dönthetnek. Karácsony Gergely azt mondta, ezen emberéletek múlhatnak – és pár óra múlva a kormány váratlanul meggondolta magát.

Tóth Richárd Tóth Richárd















A házi karantént elhagyó fideszes képviselő szerint erkölcsi kötelessége volt, hogy ott legyen hétfőn a parlamentben
 

A házi karantént elhagyó fideszes képviselő szerint erkölcsi kötelessége volt, hogy ott legyen hétfőn a parlamentben

B. Nagy László maga jelezte a hétvégén, hogy családostul otthoni karanténba vonul, miután egy hete együtt koszorúzott a szegedi egyetem koronavírusosnak bizonyult rektorával. Ennek ellenére hétfőn elment szavazni a parlamentbe. Erről a hvg.hu-nak azt mondta: ez morális kötelessége volt, és legközelebb is megtenné, sőt, amíg csak él, meg is teszi majd hasonló helyzetben.

hvg.hu hvg.hu


Ritkán látott hangulatban Budapest: üres utcák, kihalt helyek (fotók)
 

Ritkán látott hangulatban Budapest: üres utcák, kihalt helyek (fotók)

A legtöbben, úgy tűnik hallgatnak azokra a tanácsokra, hogy lehetőleg maradjanak otthon, mert jelenleg ez az egyetlen, amit tehetünk a koronavírus-járvány lassítására. Meg miért is menne ki bárki az utcákra, ha egyszer zárva vannak a mozik, színházak, boltok, éttermek. Viszont így ritkán látott hangulat tárul a fotósok kamerája elé. Mutatjuk kollégánk, Túry Gergely felvételeit.

hvg.hu hvg.hu