Újabb jogi eljárás lesz a fideszes médiamonstrum miatt
Még vizsgálják a friss bírósági ítélet és versenyhivatali végzés nyomán kialakult jogi helyzetet, de a TASZ újabb pert fog indítani a kormányközeli médiaholding ügyében.
Még vizsgálják a friss bírósági ítélet és versenyhivatali végzés nyomán kialakult jogi helyzetet, de a TASZ újabb pert fog indítani a kormányközeli médiaholding ügyében.
Elég slendriánul pakolták bele a versenytörvénybe, hogy a kormány bármikor engedélyezhet bármilyen céges összeolvadást. A Fidesz-közeli médiamonstrum, a KESMA ügyében a GVH hibázott, de ezt a bíróságnak is a „jogalkotói szándékból” kellett levezetnie, mert a konkrét paragrafusok hiányoznak.
A versenyhivatal szerint az őket elmarasztaló bírósági döntés megerősítette, hogy nem volt hatáskörük vizsgálni a kormánypárti média összeolvadását. A bíróság szerint ugyanakkor eljárási hibát vétettek, de az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem adtak válaszokat.
Bíróság mondta ki, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a KESMA engedélyét megadó döntést megelőzően.
Az új főszerkesztő egy Borkai Zsolt ellen petíciót aláíró szerkesztő lett.
Karácsony Gergellyel kapcsolatban sulykolta a kormányközeli sajtó a kampányban a végletekig, hogy alkalmatlan, most számszerűsítették 5 médium esetében, hogy hányszor írták le.
A vasúttársaság és a Volán lehetne a menekülőútvonala a Lokálnak, de még az se biztos, hogy a Fidesz meg akarja tartani a lapot.
A Kesmához tartozó Dunántúli Napló egyik újságírója olyan novellát írt, amely megszólalásig hasonlít egy már megjelent történethez.
A Life TV-t működtető cég elnökeként Mészárosné Kelemen Beatrix azt mondta, pozitív életérzést akarnak közvetíteni.
A kormányhoz közelálló médiabirodalom létrehozásának minden értelmét elvesztette azzal, hogy mégsem számol leépítésekkel. Pedig Orbán környezetében eredetileg a pazarlás megszüntetésével indokolták a rendszerváltás óta példátlan információs hatalomkoncentrációt.
Szeptember 30-ával beolvadt a Hír Tv-t üzemeltető cégbe az Echo Tv-t üzemeltető társaság.
A magyar külügyminiszter a washingtoni NPR-nek adott rövid interjút, melyben a hazai sajtó helyzetére is kitért.
A központosított kormányközeli médiakonglomerátumnál központosítják a reklámfelületek értékesítését is. Főszerepben egy kipróbált káder.
Vége a Lapcomnak és a Ripost Mediának is.
A demográfiai csúcs második napján is nagyot mentek a felszólalók.
A kultúrharcosok új generációja még az olyan keményvonalas ideológusokkal szemben is pozícióba kerülhet, mint Schmidt Mária. Különösen akkor, ha az udvari történész a mozgalmi dalok egyik fő karmestereként időnként éppen a vezérnek okoz kellemetlen pillanatokat – írja e heti számában a HVG. A Fókuszban – és a címlapon – Schmidt Mária.
Fásy Ádámot is bevetették a vasalt heréjű főpolgármester-jelölt mellett. Valamiért komolyabban veszik, mint Karácsony Gergelyt.
Szeptembertől nem adják ki a 2015-ben indított lapot.
Csak ártott a KESMA, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozása, állítja egy Európai Bizottság megbízásából dolgozó intézet.