Megjött Kína válaszcsapása Donald Trump büntetővámjára
Az ázsiai ország a meglévő vámtételeken felül 15 százalékos vámot vet ki az amerikai szénre és LNG-re, valamint 10 százalékos vámot az amerikai nyersolajra.
Az ázsiai ország a meglévő vámtételeken felül 15 százalékos vámot vet ki az amerikai szénre és LNG-re, valamint 10 százalékos vámot az amerikai nyersolajra.
Mexikó után Kanada is vállalta, hogy szigorúbban ellenőrzi az Egyesült Államokkal közös határszakaszát és fellép a drogcsempészet ellen.
Trump elrendelte egy amerikai szuverén vagyonalap létrehozását, amely megvásárolhatja a TikTokot.
Liang Venfeng a kínai holdújév alkalmából látogatott el a dél-kínai Kuangtung tartományba, ahol gyerekkorában élt.
Kínában a holdújév miatt ugyan szerdáig szünetel a kereskedés, a jüan így is megérezte Trump bejelentését, a dél-koreai és japán piac pedig annak ellenére esett, hogy a két országot közvetlenül nem érintik az amerikai vámok.
Az elnök bejelentette, hogy hétfőn tárgyalni fog a kanadai és a mexikói vezetőkkel, de szerinte nem tudnak neki olyat mondani, amitől meggondolná magát.
Az amerikai külügyminisztert a panamai államfő fogadta, aki felajánlotta, hogy országa kész az USA-ból kitoloncolt nem panamai állampolgárok fogadására is, illetve biztosította Rubiót arról is, hogy az ország nem újítja meg az Új selyemút kínai kezdeményezést annak lejártát követően.
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzik, hogy 100 százalékos vámokat vet ki a Tajvanon gyártott chipekre. Ez a DeepSeek után újabb rossz hír az Nvidia számára, amely a tajvani TSMC-re támaszkodik a chipellátásban. De talán ennél is rosszabb hír Tajvan számára, amely ezzel elvesztheti stratégiai jelentőségét a Nyugat számára.
Nem haboztak ellenlépéseket hozni a Donald Trump amerikai elnök által büntetővámmal sújtott államok: Kanada egy egy sor amerikai árucikkre azonnal, másokra később vet ki ellenvámot, Mexikó is hasonlóra készül. Kína a Világkereskedelmi Szervezetnél panaszkodik. Termékek széles skálája drágulhat.
A kínai hadvezetés világvége bunkere épülhet az 1500 hektáros területen.
Miután a Pentagon dolgozói legalább két napon keresztül használták a DeepSeek mesterséges intelligenciáját a minisztérium számítógépein keresztül, a Pentagon tiltani kezdte az elérését.
Kínában továbbra is hasít, Németországban továbbra is bukdácsol a tisztán elektromos autók piaca.
A kínai Unitree robotjai a mesterséges intelligencia segítségével mozogtak a színpadon, és ez segítette őket abban is, hogy „hallják” a zenét.
Egy erőtlen ütés csak arra jó, hogy felbosszantsa az ellenfelet. A kínai technológiák kézben tartóit pedig nem volt érdemes az amerikaiaknak felbosszantaniuk. Vagy legalábbis illett volna felkészülni arra, hogy aki nem fekszik ki, az vissza fog ütni. Vélemény.
Hiába zárta el az USA a legfejlettebb technológiáktól a kínai mérnököket, így sem sikerült megfojtania a távol-keleti nagyhatalom mesterségesintelligencia-iparát. A DeepSeek-sztori eddigi legfőbb tanulsága, hogy az eddig képzelthez képest sokkal olcsóbban is össze lehet hozni csúcsközeli teljesítményt. De hogy sikerült ez Kínának? És mit jelent ez a globális MI-iparnak?
Több területen is próbára tettük a DeepSeek új mesterséges intelligenciáját, és összevetettük a képességeit a ChatGPT-éivel. Az eredmény felemás, de nem mindegy, honnan nézve: ha mellé tesszük, mennyivel olcsóbb lehet a DeepSeek megoldása, már más a kép. Csak ne lenne a durva cenzúra.
A zászló szinonimájaként használt lobogó jelző nem annyira állja meg a helyét a Holdon, tekintve, hogy az égitestnek nincs olyan légköre, ami kiválthatná a jól ismert mozgást. A megoldás azonban már a csőben van.
Berobbant a DeepSeek diszkont modellje, mire a jóval költségesebb megoldásokat szállító nagy techcégek részvényei beszakadtak.
Elon Musk elektromos autós cége Sanghajban működtet gigagyárat, az innen importált kocsikra az alap vám mellett pótvám rakódik, ami nem tetszik a világ leggazdagabb emberének.