421 lóerős kompakt szabadidőautó: itt a Mercedes-AMG GLA 45 S
Az újdonság alig több mint 4 másodperc alatt lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra.
Az újdonság alig több mint 4 másodperc alatt lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra.
A Mercedesnek GLA második generációja csak kicsit lett más, mint az elődje volt, de ezzel máris sokkal szélesebb közönséget érhet el.
Hatalmas hátsó szárnnyal és bőven 700 lóerő feletti teljesítménnyel érkezett meg a legújabb csillagos sportkocsi.
Nagyon kevés készült ebből a szupersportos kivitelből, és ez a konkrét példány lényegében szalonállapotú.
Nem veti szét az erő a régi német technikát, de a végsebessége rendben van.
Ezt a szalonállapotú régi luxusautót eddig még sosem helyezték hivatalosan forgalomba.
Az idén negyvenötödik születésnapját ünneplő típusból most feltűnt a színen egy új tulajdonosra váró példány.
Itt a megoldás azoknak, akik a 639 lóerős alapteljesítményt túl kevésnek találják.
A középkategóriás modell legolcsóbb változata 16,7 millió forintba kerül.
24 órával a BMW M5 bemutatását követően máris itt az egyik legkeményebb rivális, egyenesen Stuttgartból.
A típus megkapta a legújabb és legnagyobb tudású MBUX infotainment rendszert.
Ezzel a lényegében szalonállapotú régi 190-es Mercedessel egyenesen a 80-as évek végére repülhetünk vissza.
Ebből a jelentősen 600 lóerő feletti luxuslimuzinból alig több mint tucatnyi példány készül.
A stuttgarti gyártó leleplezte nagyméretű négyajtós kupéjának ráncfelvarrt változatát.
Az átdolgozott LED-es lámpákkal debütált sportkocsik megkapták a gyártó legfrissebb fedélzeti elektronikáját.
Ebben az új német terepjáróban minden körülmények mellett igen jók a túlélési esélyeink.
A komoly teljesítmény és az alacsony fogyasztás az ígéretek szerint ezúttal kéz a kézben jár.
A német gyártó szerint az új felsőkategóriás luxusmodell egy "technológiai tour de force" lesz.