szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ezt a szalonállapotú régi luxusautót eddig még sosem helyezték hivatalosan forgalomba.

A Mercedes 1972-ben dobta piacra első S-osztályos modelljét, a W116-os szériát, melyet aztán 1979-ben követett a második generációs, W126-os sorozat. Utóbbiból mintegy 892 ezer példány hagyta el a gyártósorokat 1991-ig, és ezek közül ma már nagyon kevés van szalonállapotban.

A mellékelt fotókon látható példány viszont egy igazi időgép, mely egyenesen 1985 decemberében repít vissza bennünket, ez a 300 SE ugyanis akkor látta meg a napvilágot.

©

A 30 évig egy Mercedes-Benz kereskedés pincéjében pihent, és eddig hivatalosan még forgalomba sem helyezett gyűjtői autó eddig 2 000 kilométert hagyott maga mögött – ideiglenes német rendszámmal.

©

A többek közt elektromos ablakemelővel és tükörállítással, központizárral és szervókormánnyal felvértezett 5 méteres luxusautó motorházteteje alatt egy 3 literes soros 6 hengeres benzinmotor található, mely egy automata váltón keresztül juttatja el 180 lóerős teljesítményét a kerekekre.

©

Az 1,6 tonnás Mercedes 300 SE 9,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig 205 km/h.

©

Az árcédulán 60 000 eurós, vagyis átszámítva mintegy 20,7 millió forintos összeg olvasható. Összehasonlításképp, egy vadonatúj 2020-as S-osztály legolcsóbban 29,3 millió forintból úszható meg, ennyibe kerül ugyanis egy 286 lóerős S 350 d.

©

©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Halálos karambol Inárcson

Halálos karambol Inárcson

Merkelen is múlhat, hogy már a következő EU-csúcson megbüntetik-e Orbánékat

Merkelen is múlhat, hogy már a következő EU-csúcson megbüntetik-e Orbánékat

Romániában már nem lehet elrendelni a kötelező karantént

Romániában már nem lehet elrendelni a kötelező karantént