Padlógáz: így száguld az autópályán 180-nal egy régi dízel Merci
Nem veti szét az erő a régi német technikát, de a végsebessége rendben van.
Nem veti szét az erő a régi német technikát, de a végsebessége rendben van.
A két bajor cégnek, az Audinak és BMW-nek egyformán a negyedével estek az eladásai az idei második negyedévben, a Mercedes is hasonló eredményeket vár.
A stuttgarti gyártó lehetővé tette, hogy lényegében bármilyen színű autót lehessen rendelni tőlük.
Smartville-nek is hívják a Hambach melletti üzemet, amelyben 1997 óta gyártják a kis autókat.
Az F1-es csapat pilótája – a sportág egyetlen színes bőrű versenyzője –, Lewis Hamilton az utóbbi időben szószólója lett a feketékkel szembeni igazságtalanságok ellen küzdőknek.
Ezt a szalonállapotú régi luxusautót eddig még sosem helyezték hivatalosan forgalomba.
A Hofele újdonsága kicsit olyan, mint egy nem hivatalos Mercedes-Maybach GLE.
Az idén negyvenötödik születésnapját ünneplő típusból most feltűnt a színen egy új tulajdonosra váró példány.
A családi vállalkozás újfajta módon hasznosítja újra az autóalkatrészeket, feszültség levezetésképp pedig autóroncsokat is lehet zúzni náluk.
Itt a megoldás azoknak, akik a 639 lóerős alapteljesítményt túl kevésnek találják.
A középkategóriás modell legolcsóbb változata 16,7 millió forintba kerül.
24 órával a BMW M5 bemutatását követően máris itt az egyik legkeményebb rivális, egyenesen Stuttgartból.
A típus megkapta a legújabb és legnagyobb tudású MBUX infotainment rendszert.
A bajor gyártó vegyes hajtásláncú újdonságát az ígéretek szerint minden korábbinál ritkábban kell majd töltőre dugni.
Ezzel a lényegében szalonállapotú régi 190-es Mercedessel egyenesen a 80-as évek végére repülhetünk vissza.
Ebből a jelentősen 600 lóerő feletti luxuslimuzinból alig több mint tucatnyi példány készül.
Nem éppen olcsó, de kétségtelenül sokkal egyedibb tőle az autó.
Meglepő, de sok modernnek mondott dízelautó több nitrogén-oxidot pöfékelhet ki, mint a veterán korú stuttgarti gázolajos.
A stuttgarti gyártó leleplezte nagyméretű négyajtós kupéjának ráncfelvarrt változatát.
Az átdolgozott LED-es lámpákkal debütált sportkocsik megkapták a gyártó legfrissebb fedélzeti elektronikáját.