Nincs feljebb: Magyarországon a Mercedes-Maybach GLS divatterepjáró
A típusnak már az extrák nélküli hazai alapára is bőven meghaladja az 55 millió forintot.
A típusnak már az extrák nélküli hazai alapára is bőven meghaladja az 55 millió forintot.
Ilyen hatalmas puttonyost eddig még nem gyártott a Mercedes, és várhatóan nem is fog.
Szuperfejlett fedélzeti elektronikával, komoly négykerék-kormányzással és minden korábbinál nagyobb luxussal támad a stuttgartiak zászlóshajó modellje.
A stuttgarti márka zászlóshajó kategóriás modellje igazi technológiai tűzijátéknak ígérkezik.
A kiváló állapotnak örvendő közel 6 évtizedes autó értéke több százmillió forintra tehető.
Ilyen az, amikor egy autógyártó szándékosan hoz nyilvánosságra "kémfotókat".
Ez a közel 600 lóerős német terepjáró minden körülmények között megvédi a benne ülők életét.
A Mercedes-AMG One sokat késett, de a tehetős vásárlók számára vélhetően megérte a várakozás.
Az új tulajdonosra váró német kupét a megtalálást követően eddig még le sem mosták.
A hatalmas teljesítmény mellé már-már kamionnyi nyomaték társul ebben a német luxusterepjáróban.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a megszokott konzervatív német luxusautós hagyományoktól igen messze áll a legújabb Mercedes S-osztály kabintere.
Mogyoródon leplezték le Kiss Norbert teljesen új fejlesztésű MAN versenykamionját, mely 5,3 tonnás tömege ellenére úgy ugrik 60-ról 160-ra, mint egy sportosabb személyautó 0-ról 100-ra.
Ilyen rövid idő alatt 0-ról 100-ra felgyorsulni is komoly teljesítménynek tekinthető, de a Renault 4,3 másodperc után már 200-zal száguld.
Ki mondta, hogy koronavírus-járvány idején ne lőhetne bárki látványos Forma–1-es képeket? Lehet, csak nem a pályákon, hanem például a nappaliban.
Érkezőben a stuttgarti gyártó zászlóshajó modelljének legerősebb AMG kivitele.
A csillagos stuttgarti márka divatterepjárójának V8-as biturbó motorját alaposan túlhúzták.
A stuttgarti gyártó kompakt modellje szó szerint bejáratósan új, ráadásul egy erősen limitált sorozat példánya.
A praktikus karosszériaváltozat felára mintegy 0,6–1,2 millió forint a szedánhoz képest.
Letisztult és ízléses lett ez a Mercedes G-osztályból faragott pickup.
Ez a kiváló állapotnak örvendő német luxusautó egyenesen az ezredfordulóra repít vissza bennünket.