Elismerte a BKV, hogy az oroszok nem felújították, hanem újragyártották a 3-as metró szerelvényeit
Az is kiderült, hogy mikor lehet klíma a kocsikban.
Az is kiderült, hogy mikor lehet klíma a kocsikban.
Továbbra is lehetetlennek tartja a fővárosi önkormányzat klímaberendezés beszerelését, mert elveszne a garancia.
Minden kilencedik-tizedik ülésnek van valamilyen sérülése.
A momentumos Havasi Gábor lapunknak arról beszélt, hogy a fővárosi jelentés az M3-as metró felújításáról már 90 százalékban kész van, hamarosan be is mutatják.
Mintegy 35 millió eurós kötbér miatt perelné a BKV a metrókocsigyártó Metrowagonmasht, azonban 3 év alatt nem jutottak el addig, hogy az orosz cég átvegye a periratokat. A Népszava szerint az Igazságügyi Minisztériumnak kellene lépnie az ügyben.
A volt főpolgármester arra reagált, hogy a négy koalíciós frakcióvezető feljelentést tett a 3-as metró kocsijainak az ügyében.
A főpolgármester által elrendelt felülvizsgálat zárójelentéséből az is kiderül, hogy az értékelési szempontrendszer „nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”.
A BKV elektromos buszokat vásárolhatna a 7 milliárd forintból, a kormány pedig peren kívül megegyezne az orosz céggel.
Az adóhatóság szerint vámtitoknak minősülnek a kért adatok, amit harmadik személynek nem adhatnak ki.
Pedig korábban a kormány és Tarlós István előző főpolgármester évekig hangoztatták: ezek felújított szerelvények.
A 3-as metró déli szakaszának felújításához van köze. De hogyan? A Metróért Egyesületet kérdeztük.
6 milliárd forintot szeretnének a Metrovagonmastól a felújított metrókocsik rendszeres ajtóhibái és az abból fakadó késések miatt. A BKV 2 milliárddal is beérte volna, de az orosz fél annyira sem volt hajlandó.
Részben a kocsik késői leszállítása, részben a sorozatos meghibásodások miatt 1 milliárd forintot követel a BKV az orosz gyártótól. A Metrovagonmas előbb elismerte a kötbér jogosságát, majd visszakozott, azóta pedig csend van.
Ezek nem a felújított 3-as metró kistestvérei, még az orosz államadósság terhére vettünk 40 motorvonatot a Metrovagonmastól, ezeket a MÁV-Start most felújítja és átfesti kékre.
A főpolgármester szerint már el is tüntették a foltokat az orosz metrókról, úgyhogy ideje lenne befejezni a hangulatkeltést.
A Metrowagonmash szerint a magyar sajtó egy részében szervezett kampány indult azért, hogy lejárassák a 3-as metró kocsijainak felújítását és magát az orosz céget. A társaság közleményében az eddig forgalomba állított, felújítottnak nevezett metrókocsik meghibásodásairól nem esik szó.
A Népszava összesítése alapján úgy tűnik, hogy minél több volt a baj a metrókkal, és minél nagyobb volt a főváros beszerzése, annál jobban ment a Perenyei és Társa Ügyvédi Irodának az elmúlt években.
A BKV levelekkel bombázza a Metrowagonmasht, hogy javítsák ki a rozsdásodó metrókocsikat és térítsék meg a kárukat.
Az elsőként visszaérkezett kocsiszekrények padlólemezeit az Mfor szerint „felzabálta a rozsda”.
Az oroszországi Nyizsnyij Novgorod a budapesti metrókocsik felújításának költségéhez képest körülbelül tizenhét százalékkal olcsóbban szerez be új metrószerelvényeket ugyanattól az orosz cégtől.