Bejárta a világot a kéz nélkül snookerező férfi története
A pakisztáni férfit, Muhammad Ikramot egy súlyos testi fogyatékosság sem tudta eltántorítani az álma megvalósításától.
A pakisztáni férfit, Muhammad Ikramot egy súlyos testi fogyatékosság sem tudta eltántorítani az álma megvalósításától.
Az iszlámot gyalázó tartalmak betiltását kérte Imran Khan pakisztáni miniszterelnök a Facebook-vezérhez, Mark Zuckerberghez küldött levelében. A politikus szerint az egész világon terjedő iszlamofóbia erősíti a muszlim szélsőségeseket és újabb erőszakos cselekedetekre sarkallja őket.
A héten megrendezett gyakorlaton Irán, Mianmar és Pakisztán is jelen lesz. Összesen mintegy 80 ezer katona vesz majd részt az eseményen.
Kavaan, aki még 2012-ben veszítette el a párját most megkapta az állatorvosi engedélyeket ahhoz, hogy elhagyja az eddig az otthonául szolgáló állatkertet Pakisztánban és hogy utazhasson.
Litkai Gergely egy kis szimulátorozás után is nagyobb tapasztalattal nyúlt volna a repülőgéphez, mint azok a pakisztáni pilóták, akik lezuhantak, mert elbeszélgették az időt. Miután kiderült, hogy az ország pilótáinak jelentős részének nincs is jogosítványa, a Duma Aktuál elképzelte, milyen helyzetekhez vezethet ez.
Azt, hogy mekkora károkat okoz a koronavírus Európában és az Egyesült Államokban, senkinek nem kell bemutatni. De a járvány ugyanúgy ott van olyan országokban is, amelyeknek szinte esélyük sincs arra, hogy bekerüljenek a hírekbe. Van, ahol az egészségügy rémes helyzete miatt kell küzdeni, máshol a gazdasági kitettség okoz jókora károkat, és az is kiderül ilyen helyzetben, ha az állam képtelen ellátni a feladatait.
Tizenharmadik alkalommal bukkant földgázra Pakisztánban a magyar olajipari vállalat.
Előzőleg kiderült, hogy a pakisztáni pilóták közel harmada csalással szerezhette a repülési jogosítványait.
Merénylet történt Karacsi kiemelten őrzött zónájában.
Az észak-pakisztáni Lahorból a déli Karacsiba érkező járat kapitánya - a feltételezések szerint - azért nem landolt elsőre, mert a futóművet nem tudta leereszteni. Az RTL által bemutatott biztonságikamera-felvételen azonban úgy tűnik, hogy másodszorra már minden rendben volt a szerkezettel.
Pénteken zuhant le a pakisztáni utasszállító 99 emberrel a fedélzetén, amely egy közeli lakónegyedet is letarolt. A baleset pontos oka egyelőre még tisztázatlan.
Az indiai rendőrség szerint legalább három civil meghalt és többen megsebesülhettek a Kupvara régióban a pakisztáni területről kilőtt és az indiai területen lévő lakóházakba csapódott lövedékektől.
A járvány néhány régióban már kezelhetetlen, az orvosok ülősztrájkot tartottak. A kivonuló rendőrség gondoskodott róla, hogy többet ne tegyenek így.
Súlyos sáskajárás pusztít Pakisztánban, a rovarok mindent megrágnak. Kína állítólag egy régi "technikával" készül visszaverni a sáskák támadását.
A repülő a cseh irányítással sem vette fel a kapcsolatot.
A terrorellenes bíróság kötél általi halálra ítélte a liberális egyetemi oktatót.
A prófétát bírálta a vád szerint Dzsunaid Hafíz, akit már hat éve börtönben tartottak. Ráadásul magánzárkában, mert - amint a helyi média magyarázta - rabtársai megölték volna, ha együtt van velük.
A volt elnököt hazaárulásért és az alkotmány megsértéséért ítélték el. A jelenleg Dubajban tartózkodó Musarraf korábban alaptalannak nevezte az ellene folyó eljárást.
Több mint negyvenen meghaltak Kelet-Pakisztánban, mert egy illegálisan beüzemelt főzőlap miatt tűz ütött ki egy vasúti kocsiban.