A Mercedes nyugdíjba küldi a kéziváltókat
Hamarosan már csak és kizárólag automata váltós Mercedeseket lehet majd vásárolni.
Hamarosan már csak és kizárólag automata váltós Mercedeseket lehet majd vásárolni.
Miközben számos autógyártót nehéz helyzetbe hozott a koronavírus-járvány, a Porsche továbbra is elég szépen teljesít, és 1,2 milliárd euró üzemi nyereséggel zárta az első fél évet. Ebben nagy része volt a nemrég bevezetett elektromos hajtású Taycannak, melynek csúcsváltozatait mi is kipróbáltuk Németországban.
Az újdonság 412 lóerővel erősebb az alap Cayenne Turbónál.
Tíz autót képes egyszerre tölteni.
Hamarosan érkezik az aktuális 911-es széria legsportosabb új változata, a magas fordulatszámú szívómotorral szerelt GT3 RS.
Ez az eladó négykerekű portéka nem egyszerűen egy sportkocsi, sokkal inkább egy közútra szabadított versenyautó.
A 718-as széria legsportosabb modelljei mostantól 0,5 másodperccel rövidebb idő alatt lőhetnek ki 0-ról 100-ra.
A sportkocsi új tuningváltozatának nyomatéka jelentősen meghaladja az 1000 Nm-t.
A Panamera külseje keveset változott, az újdonságok inkább a lemezek alatt keresendők.
Legalábbis, ha a kémfotókon látható masszív hátsószárnyak ebben a formában maradnak rajta.
Vissza-visszatér a "dízelbotrány", még ha jelen esetben nem is gázolajos motorok miatt.
Jelentős szélesítés, hatalmas kerekek és méretes hátsó szárny a Taycan Turbo S-en.
A német gyártó kanyarról kanyarra megmutatja az új sportszedán Nordschleifén előadott produkcióját.
Az 1500 lóerős hiperautó egy előzési manőver közben karambolozott a 911-es sportkocsival.
A német gyártó sportszedánja új körrekordot ért el a Nürburgring Nordschleifén.
A Taycant lehet szidni a nem túl nagy hatótávja miatt, viszont a gyorsulása minden sebességtartományban elképesztő.
A zuffenhauseni céget a legtöbb riválisától eltérően relatíve kis mértékben vetette vissza a világjárvány.
Az erőhiányban nem szenvedő szupergyors sportautókkal a cég központja elé parkoltak a szivárvány színeiben.
A Consumer Reports lemérte, hogy pontosan mire képes az új modellek fékrendszere.
Itt a megoldás azoknak, akik a Turbo S-t esetleg túl erősnek vagy túl drágának találják.